Mind a tizenkilenc megyében tartani kell egy nagy faluparlamenti gyűlést, ahol meg kell fogalmazni azokat a javaslatokat, követeléseket az adott megyében, hogy a falu megmaradjon – mondta Orbán Viktor a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon. Hozzátette: ezekről a követelésekről megállapodást kell kötni a következő kormánnyal és a végrehajtását számon is kell kérni 2006 után. Kifejtette: senki ne várjon a politikai pártokra, „vegyék kézbe a kezdeményezést, s a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) legyen a kovásza e mozgalomnak”.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatal értelmiséget meg kell tartani vidéken. – Én támogatom és javaslatot teszek majd arra, hogy minél kisebb településen vállal valaki munkát, annál nagyobb legyen a fizetése, legyen ez egyfajta települési pótlék – mondta. Orbán Viktor a hétvégén vendége volt az Adózók Érdekvédelmi Szövetségének, ahol radikális adócsökkentést és a családi adózás bevezetését javasolta. A szervezet, másik nevén a „Magyar Vizsla” nyílt levélben hívta meg alakuló ülésére a volt kormányfőt, aki felszólalásában az adórendszer legnagyobb igazságtalanságának nevezte, hogy nem aszerint adózunk, hány embert tartunk el a jövedelmünkből, hanem aszerint, mennyit keresünk. Emlékeztetett, a polgári kormány idején egy fontos lépés, a gyermekek után járó adókedvezmény bevezetése már megtörtént. Orbán azt kérte mintegy ötszáz fős hallgatóságától, bátran hárítsák majd el azt a viszontválaszt, hogy azért nem lehet adót csökkenteni, mert akkor csökken a költségvetés bevétele is. Példaként hozta fel az eva bevezetését, illetve, hogy a Horn-kormány idején felére mérsékelt vállalkozási nyereségadó nyomán jelentősen nőttek a bevételek. – Ne érjék be soha ígéretekkel, mindig válaszolják azt: itt és most! – hangoztatta, hozzátéve: az adócsökkentéssel nem kell várni 2005 végéig, „aki adócsökkentést akar, holnap benyújthatja a javaslatát a parlamentnek”. – Ne engedjük, hogy a javaslatokat látszólag elfogadva a távoli jövőbe utalják azok végrehajtását. Kitért arra, hogy a polgári értékrenden nyugvó meggyőződés szerint a kormányzást nem kiravaszkodni, manipulációval megszerezni vagy „puccsal a karmaink közé kapni” kell, hanem azt ki kell érdemelni. Elmondta, szavakból még sosem volt annyi, mint most, mégsem tudni, mi is a valós helyzet. A nemzeti petíció kapcsán megjegyezte: bízik abban, hogy az Adózók Érdekvédelmi Szövetsége és az esetleg létrejövő hasonló civil szervezetek elég erősek lesznek ahhoz, hogy világossá tegyék, nem maradhat következmények nélkül, ha 1,3 millió ember akaratát lesöprik az asztalról a döntéshozók. Horváth Éva, a szervezet elnöke elmondta: mindazokat várják soraikba, akik szeretnék megtudni, mi történik az adójukkal, hová tűnik a temérdek befizetett pénz.
Ten Years Since Viktor Orban's Border Fence Drew Ire of Brussels + Video
