A Reggel című napilap a területileg illetékes pazini adóügyi hivatal elnökétől, Elvis Drandictól megtudta, a horvát hatóság már korábban is figyelemmel kísérte a Demszky-villa ügyeit, ám egy újságcikk alapján nem indíthatnak vizsgálatot. Kijelentette azonban: a főpolgármestert behívja az adóhivatal a fejlemények miatt. Drandic felkérte a magyar lakosságot, hogy ha valaki bármilyen bizonyító erejű adattal tud szolgálni, azt faxon juttassa el a pazini adóhatósághoz. Az elnök elmondta azt is, az ellentmondásokról beszámoló horvát hetilap napokban közölt cikkének adatai nem pontosak. Czuk Dorotytya, a városháza sajtófőnöke elmondta: a főpolgármesterhez nem érkezett hivatalos megkeresés a horvát adóhatóságtól. A Nacional Demszky tavalyi üdülővásárlásával összefüggésben azt állította, hogy Demszky valótlan tartalmú adásvételi szerződéssel megtévesztette a helyi környezetvédelmi, fejlesztési és építészeti minisztériumot, és becsapta a horvát adóhatóságot. Az újság szerint a politikus egy fantomcég feketemunkásaival végeztette el a nyaraló felújítását. A főpolgármester cáfolta a megjelenteket, és helyreigazítást kér.
Demszky tavaly úgy nyilatkozott, hogy 19 250 euróért jutott hozzá a 130 négyzetméteres üdülőhöz, a fedezetet egy budapesti lakás eladása biztosította. A városvezető ezután szülei balatoni nyaralójának eladásából hatmillió forintot kapott, így megkezdte az ingatlan felújítását, melynek következtében annak értéke a többszörösére nőtt. A politikus vagyonnyilatkozatából kiderült az is, hogy egy kilencven négyzetméteres telken álló gazdasági épületet is megszerzett a kis horvát faluban.
A birtokunkban lévő tulajdoni lap szerint a főpolgármester felesége, Németh Anikó is invesztált déli szomszédunknál. Neki egy 155 négyzetméteres háza és egy 32 négyzetméteres gazdasági épülete van az Isztrián. Demszky korábban beszámolt arról, hogy nem él vagyonközösségben nejével, otthonuk sem közös, bár Budakeszin szomszédos lakásokban élnek.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!