A pápa köszöni az imát

MTI
2005. 02. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány pillanatra megjelent kórterme ablakában vasárnap délben a három napja megműtött II. János Pál pápa, aki most először maradt néma az úrangyala imádságkor uralkodásának több mint 26 esztendeje alatt. A Gemelli-klinika tizedik emeleti kórtermének ablakai zárva maradtak a vasárnapi úrangyala imádság idején. Pontosan délben Leonardo Sandri argentin születésű olasz érsek, helyettes vatikáni államtitkár a pápa nevében mondott köszönetet a híveknek az imádságért, reményét fejezve ki, hogy a közös imádság tovább támogatja a kórházba került egyházfőt. Az érsek a pápa nevében osztott áldást a Szent Péter téren, a vatikáni bazilika előtt mondott angelust követően, amelyet több ezer hívő és turista követett figyelemmel.
Az imádság ideje alatt zárva maradtak a Gemelli-klinika pápai kórtermének ablakai, a redőnyöket is csak röviddel a vatikáni imádság vége után húzták fel, majd a függönyöket is elhúzták. A szentatya ekkor, tolókocsijában ülve, néhány pillanatra megjelent a hívők és az újságírók előtt a zárt ablak mögött, integetett a Gemelli-klinika előtt összegyűlteknek, s többször is a nyakához nyúlt, mintegy jelezve, hogy a gégeműtét miatt képtelen akár csak köszönetet is mondani az érte imádkozóknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.