Ez egy kemény, talán nyugodtan mondhatom, hogy túlságosan kemény megjegyzés volt – mondta tegnap a Kossuth rádióban a miniszterelnök a hét végén
a Fidesz elnökének címzett saját szavairól, miszerint Orbán „fogja be a száját”. Gyurcsány szerint ez azt a látszatot kelthette – ami persze nincs így –, hogy elvárja: senki ne mondjon véleményt, senki ne kritizálja azt, amit tesz. A kormányfő szerint reakcióját mindenesetre az ellenzék „kincskereső akciója” váltotta ki, vagyis az, hogy rákérdeztek, hova lett az a 3500 milliárd forint, amellyel az MSZP–SZDSZ hatalomra kerülése óta növekedett az ország államadóssága. Szerinte a kérdés azt a „hamis, vádló és igaztalan” hangulatot kelti, hogy „a kormány valahol eltette a pénzt”. Gyurcsány Ferenc egyébként a következő hetekre ígérte, hogy kormánya konkrétumokkal is előáll a második Nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatban. A parlamenti pártok elnökeivel újabb találkozót márciusban vagy áprilisban terveznek.
A kormányfő támogatja, hogy a 13. havi nyugdíjak első részét márciusban fizessék ki. „Ha az Idősügyi Tanács azt kéri, hogy a 13. havi nyugdíj első részének kifizetését hozzuk előre márciusra, én ezt képviselni fogom” – jelentette ki a miniszterelnök a tanács tegnapi ülésén. A kormány mai ülésén várhatóan elfogadja azt az előterjesztést, amely a 13. havi nyugdíj első részletének előre hozott kifizetéséről szól – közölte a kormányszóvivői iroda.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala