Újvidék az egykori állapotoknál is jóval többet szeretne elérni. S ehhez a demokrata párti elnökben és a tartományban hatalmon levő Demokrata Pártban meg is van a szövetségese. De felsorakoznak ellenségei is, a radikálisok, a szocialisták, akik nem akarnak megint – úgymond – államot az államban.
A vajdasági vezetőség tehát úgy döntött, nem fogja tétlenül végignézni az új szerbiai alkotmány meghozatalát. Az új alaptörvény ugyanis a tartomány autonómiáját is körülhatárolja, s hosszabb időre meghatározná a Vajdaság helyzetét.
A Bojan Pajtics vezette Tartományi Végrehajtó Tanács (a kormány) hozzáfogott a szerb alkotmánynak a Vajdaságról szóló részére vonatkozó platform kidolgozásához. E lépést a Nenad Csanak Szociáldemokrata Ligájához tartozó Bojan Kosztres vajdasági parlamenti elnök teljesen logikus lépésnek nevezte, mert „a vajdasági kormányzatnak állást kell foglalni a szerb kormány alkotmányjavaslatáról, mert ebben az okmányban a tartomány lakosainak érdekei nincsenek kellőképpen képviselve”. S teszi ezt Újvidék annak ellenére, senki sem kérte, hogy beleszóljanak a belgrádi alkotmányozásba. Vojiszlav Kostunica kormánya által kidolgozott javaslatról semmiképpen sem lehetne azt mondani, hogy kiteljesíti a Vajdaságnak, mint történelmi, kulturális régiónak az önkormányzatát. Az ellenkezője inkább lenne igaz.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán