Lövöldözés tört ki szerda este Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök belgrádi lakásánál. A Kurir című belgrádi napilap úgy tudja, hogy egy 25–30 éves, ismeretlen férfi este kilenc óra tájban erőszakkal megpróbált behatolni abba a belvárosi épületbe, amelyben a miniszterelnök lakik. A behatoló a kormányfő testőrségébe botlott, s éles vitába keveredett a biztonságiakkal, akik nem akarták beengedni az épületbe.
Amikor megérkezett az erősítés a testőrséghez, a behatoló futásnak eredt. Az egyik testőr megállásra szólította fel, mire a férfi fegyvert rántott. Ekkor az egyik testőr lövéseket adott le a levegőbe, az ismeretlen behatoló pedig továbbfutott, és egérutat nyert. Nem világos, hogy az incidens pillanatában Kostunica otthon volt-e, vagy még bulgáriai hivatalos látogatásán tartózkodott. A történteket a Kurirnak megerősítette az egyik szomszéd, aki szemtanúja volt mindennek, s úgy látta, hogy a behatoló dulakodott is a biztonságiakkal.
Önként feladta magát mindeközben a hágai Nemzetközi Törvényszéknek koszovói háborús bűnök elkövetésével vádolt Vladimir Lazarevics szerb tábornok. Belgrádi elemzők szerint Lazarevics „gesztusa” csupán egy szusszanásnyi időt ad Belgrádnak, hiszen több bűnös kiadatása még várat magára.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja