BKV: politikai vita a bérharc körül

A Fővárosi Közgyűlés Fidesz–MKDSZ-frakciója támogatja a BKV dolgozóinak bérkövetelését, amit Vajda Pál főpolgármester-helyettes „felháborító” politikai támadásnak tekint. A társaság és a helyi szakszervezetek közötti tegnapi bértárgyaláson nem történt elmozdulás.

Bákonyi Ádám
2005. 02. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem történt semmiféle előrelépés a BKV és a helyi szakszervezetek közötti tegnapi egyeztetésen. A társaság lényegében megismételte a havi tizenegyezer forintos pluszt jelentő, átlagosan hatszázalékos bérajánlatát, az érdekvédők viszont továbbra is havi tizenkilencezer forintos többlethez ragaszkodnak. Az egyeztetések hétfő estig, mindennap folytatódnak, ha pedig nem sikerül megállapodni, kedden üzemkezdettől délután egy óráig leáll a budapesti tömegközlekedés. A Fővárosi Közgyűlés Fidesz–MKDSZ-frakciója támogatja a BKV-dolgozók bérkövetelését – jelentette be tegnap Kupper András. A frakcióvezető szerint Aba Botond, a BKV vezérigazgatója és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere felelős azért, ha leáll Budapest közlekedése. Irritálva Budapest lakóit, illetve a BKV dolgozóit „van pénz a menedzsment tagjainak több tíz milliós prémiumokat és tucatnyi buszvezető bérével egyenértékű fizetéseket fizetni, egy teljesítmény nélküli, botrányoktól hangos, lassacskán mérhetetlen veszteségű cég vezetéséért” – fogalmazott Kupper arra utalva, hogy a dolgozók bérkövetelését 1,5 milliárd forintos többletköltség miatt nem teljesíti a társaság.
Kupper bejelentését pártközponti megrendelésre végrehajtott „felháborító” politikai támadásnak tekinti Vajda Pál. A főpolgármester-helyettes „szemérmetlen és tisztességtelen” dolognak tartja, hogy egy párt ily módon akar politikai nyomást gyakorolni a bértárgyalások résztvevőire.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.