Egyre riasztóbb értékelések látnak napvilágot a magyar gazdasággal és az euró magyarországi bevezetésével kapcsolatban. Néhány nappal a Fitch hitelminősítő kétéves csúszást előrejelző értékelése után most a tekintélyes nemzetközi pénzintézet, a Goldman Sachs tette közzé jelentését, amelyben a tavaly már két évvel elhalasztott euróbevezetési céldátumhoz képest további négyéves késést tart lehetségesnek. A Dow Jones által idézett elemzés szerint hazánkban a legfőbb veszélyt az jelenti, hogy a pénzügyi politikán nem látszik a maastrichti követelményekhez való közeledés.
Hasonló aggodalmakat fogalmazott meg a Figyelő című hetilapban nyilatkozó Bokros Lajos is. A határozott gazdaságpolitikai fordulatot sürgető volt pénzügyminiszter szerint az ország keményen meg fogja fizetni az árát a magántőke bevonásával megvalósuló, úgynevezett PPP-beruházásoknak. Mint mondta, ezt számos rossz példa igazolja, elég csak az M1-es autópályára gondolni, amely végül legalább másfélszer annyi költségvetési pénzbe került, mintha az állam maga építette volna. – A magán- és az állami szféra együttműködésével létrejövő fejlesztések tovább növelik az államadósságot, a jövő nemzedékének terheit – figyelmeztetett Bokros, hozzátéve: e beruházások alkalmat adnak arra, hogy a hasznokat privatizálják, a költségeket pedig „társadalmasítsák”.
Bokros, aki jelenleg a Közép-európai Egyetem professzora, hangsúlyozta: Magyarország ma már lényegében egyik maastrichti kritériumot sem teljesíti, a bruttó államadósság is elérte a GDP hatvan százalékát, ennek csökkentésére pedig csak a mainál jóval nagyobb növekedés mellett nyílna lehetőség. Szavai szerint a gazdaságpolitika hiteltelensége most már a nemzetközi hitelminősítők és az Európai Unió előtt is világosan megmutatkozik.
*****
Az infrastrukturális beruházásokra fordítandó ez évi 300 milliárd forintos összeget ki lehet vonni az államháztartás köréből – jelentette ki egy tegnapi gazdasági konferencián a PPP-fejlesztésekkel kapcsolatban Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója. Némethy László, az Amerikai–Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke hangsúlyozta: ha Magyarország képes lesz javítani versenyképességét, amelynek része a gazdasági növekedés éppúgy, mint az adórendszer, akkor a világon bolyongó 15 ezer milliárd dollárnyi portfóliótőkéből is többet tud majd ide vonzani.
Freddie Mercury és Michael Jackson két dalt is rögzített együtt, de nem egy láma, hanem egy szokatlan eszköz adta hozzá a ritmust
