Az alapszakasz első három helyezésének eloszlása szempontjából sorsdöntő fordulót rendeztek tegnap a vízilabda ob I-ben. A nap rangadójára a bajnok Domino–BHSE utazott Egerbe, és a mérkőzés be is váltotta az előzetes reményeket.
A hazaiaknál az influenzából lábadozó kétszeres olimpiai aranyérmes Szécsi Zoltán helyett Jászberényi védett, és kapkodhatta is ki a labdát a hálóból rendesen. A vendégek különösen az emberelőnyös helyzeteket használták ki parádésan, meggyőző előnybe mégis csak a harmadik negyedben kerültek.
Addig váltott vezetéssel haladtak a felek, először a harmadik periódus elejére nőtt kettőre a különbség, ám a házigazda Eger 5-7-ről 7-7-re még egyenlített. Csakhogy a Domino ezután háromszor volt eredményes, és válasz híján 10-7-ről indult az utolsó játékrész.
A hevesiek újabb fórt hibáztak, sokadik kapufájukat átkozhatták, a másik oldalon ellenben Benedek roppant szemfüles, tempó nélküli löketével 11-7-re alakult az állás, ezzel gyakorlatilag el is dőlt az öszszecsapás. A fővárosiak ennek dacára tovább fokozták a tempót, Kiss Gergely révén még az utolsó pillanatokban is vállalkoztak megúszásra, és az első félidőhöz képest aránytalanul sima, 13-8-as sikert értek el.
A még mindig csak egy vereséget számláló Domino-BHSE ezzel nagy valószínűséggel meg is nyeri az alapszakaszt, hiszen mindkét üldözője harmadszor kapott ki tegnap. Az Eger mellett ugyanis a Vasas is veszített, méghozzá Szegeden. A hazaiak a második és a harmadik negyedet egy-egy góllal nyerve 10-8-ra diadalmaskodtak, a hazai mezőnyben eddig ez volt a szezonban a legnagyobb sikerük, és életben tartották reményeiket a legjobb négy közé jutásra.
További eredmények: Szentes–Szolnok 6-6, BVSC–FTC 5-9, Neptun–UTE 8-12.
Gál Kinga: Von der Leyen agóniája ma bizonyítottan elkezdődött
