Egyetértésben Ciprussal

Munkatársunktól
2005. 02. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősebb támogatást kell kapniuk az új tagoknak a szolidaritás alapgondolata jegyében az Európai Unió 2007–2013-as költségvetéséből – szögezte le a ciprusi kollégájával folytatott budapesti tárgyalása után tartott tájékoztatóján Mádl Ferenc. Országaink kiváló együttműködésére az államfő példaként hozta fel a vállalati befektetések terén nyíló lehetőségeket, a turizmus fejlesztését. Utalt rá, hogy Magyarország elkötelezte magát békefenntartói tevékenységének folytatása mellett. Mádl Ferenc kiemelte: Nicosia támogatja hazánk azon törekvését, hogy Budapest adhasson otthont az unió határőrizeti központjának. Tászosz Papadopulosz ciprusi elnök megköszönte Magyarország hazájának nyújtott segítségét, s szólt arról, hogy miniszteri szinten tovább folyik az egyeztetés az együttműködés elmélyítéséről. A ciprusi helyzetről elmondta, Törökország csak a szavak szintjén tesz sokat a szigetország újraegyesítéséért, s „amikor azt mondják, tettek egy lépést előre, valójában kettőt léptek hátra”.
Mádl Ferenc elmondta: Magyarország támogatja, hogy Törökország előtt megnyíljon a csatlakozás perspektívája, a teljes elkötelezettséghez azonban számos feltételnek kell teljesülnie. Ezek közül az egyik legfontosabb Mádl Ferenc szerint az, hogy Ankara is ismerje el a Ciprusi Köztársaságot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.