Két új alkotmánybíró Bragyova András és Kovács Péter megválasztását lehetőség szerint már február 14-én, a parlament tavaszi ülésszakának nyitó napján támogatja az MSZP-frakció – mondta el tegnap Vastagh Pál, a szocialisták közjogi munkacsoportjának vezetője. Az előbbi a kormányoldal, utóbbi pedig az ellenzék jelöltje. A bírák hétfői megválasztásával „folyamatosan biztosítani tudjuk az Alkotmánybíróság működését” – jelentette ki. Hozzátette: a két alkotmánybíró megválasztásával megnyílik annak a lehetősége, hogy szeptemberben ismét két alkotmánybírót válasszon a Ház.
„Vastagh Pál jellegzetes formában közölte azt, hogy elutasít valamit: a harmadik jelölt megszavazását” – mondta a nyilatkozatra reagálva Répássy Róbert. A Fidesz politikusa emlékezetett arra, hogy a négy parlamenti párt képviselőiből álló jelölőbizottság már december közepén egyetértett a két jogász megválasztásával. Az akkori egyeztetéseken a Fidesz elfogadta a harmadik személy, Kemenes István jelölését is, akit egyébként éppen Vastagh javasolt Szili Katalin házelnök ajánlására. „A mostani nyilatkozat tehát úgy látszik, nem egyéb, mint annak közlése, hogy az elnök asszony jelöltje mégsem kell a kormánypártnak.”
Répássy mindemellett úgy véli, a két jelölt elfogadásáról szóló nyilatkozat nem a Fidesznek, hanem még mindig az alkotmánybíráknak szól. A múlt év végén több olyan döntést is hozott az Alkotmánybíróság, amely nem tetszett a kormánypártoknak. Répássy azt mondta: várja az MSZP hivatalos közlését, ezt nem lehet sajtónyilatkozattal pótolni. A csütörtöki egyeztetésen nyilván lesz mód a vélemények megismerésére – tette hozzá a képviselő. A célszerű mindenképpen a három bírói hely betöltése lenne – közölte. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP véleménye folytonosan változik: eredetileg a harmadik jelölt elfogadásához kötötték a másik két jogász megválasztását. Akár az is előfordulhat – vélte Répássy –, hogy kérdésessé válik mindhárom személy megválasztása.
Kigyulladt egy tehervonat Pest vármegyében, a győri fővonal megbénul ma estére
