Elégedetlen a Fidesz

Munkatársunktól
2005. 02. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felszólítja a Fidesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Draskovics Tibor pénzügyminisztert, hogy tegye végre lehetővé független szakértők bevonásával érdemi vizsgálat lefolytatását a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja ügyében. Az ellenzéki párt ezt annak kapcsán jelentette be, hogy a privatizációs társaság felügyelőbizottsága (fb) tegnap lezárta a tankönyvkiadó magánosításával öszszefüggésben indított ellenőrzést, szabályosnak minősítve az eljárást. A Fidesz kifogásolja, hogy az ellenzéki különvélemény ellenében meghozott határozat elfogadását nem előzte meg megfelelő vizsgálat, holott – mint azt a párt közleménye tartalmazza – szakértők szerint a privatizációs eljárás több helyütt jogellenes, az ÁPV Rt. versenyeztetési szabályzatába ütközik. Sérelmezik, hogy az fb nem adott megfelelő választ az ellenzék szakmai kérdéseire, ráadásul nem vontak be független szakértőket a vizsgálatba. A Fidesz korábban példátlannak nevezte, hogy az egyébként nyereségesen működő tankönyvkiadó vételára az ÁPV Rt. kétfordulós pályázata során 690 millió forinttal csökkent, s a visszalépések, illetve kizárások miatt önmagával versenyző Láng Rt. győztes árajánlata majdnem egymilliárd forinttal maradt el az első pályáztatási forduló legjobb ajánlatától. Az ügy érdekessége, hogy a korábban Gyurcsány Ferenc cégbirodalmába tartozó Perfekt Rt.-t éppen a Láng Rt. vásárolta meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.