Úgy döntött a taláros testület, nem egyeztethető össze a tulajdon védelmével, hogy egy 1996-os rendelkezés szerint a közalapítványként működő közszolgálati médiumok számláit kötelezően a Magyar Államkincstár vezeti. A Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió közalapítványairól van szó. A szabályt megsemmisítették. A döntés indoka az volt, hogy a számlán nemcsak a központi költségvetésből származó pénz szerepelhet, hanem más öszszegek, így a készülékek üzemben tartási díja is. Ezt ugyan az utóbbi időben átvállalta az előfizetők helyett a költségvetés, ám a vegyes finanszírozáson ez nem változtat.
Nem találták ugyanakkor alkotmánysértőnek azt, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület és a Műsorszolgáltatási Alap számláit is a kincstárnak kell vezetnie. E két utóbbi szervezet ugyanis a bírák többsége szerint az államszervezet részének tekintendő.
Erdei Árpád, Harmathy Attila és Kukorelli István különvéleménye szerint mindegyik szervezetet mentesíteni kellett volna a kincstári számla vezetése alól. Szerintük az Országgyűlés és a kormány a kötelező központi számlavezetéssel befolyásolhatja a közmédiumok tevékenységét, csorbíthatja függetlenségüket.

Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter