Nincs rendben az, hogy ma a médiában sztár lehet, aki tagadja a holokausztot. Vannak, akik kiadják újra a 40-es évek „szennyirodalmát” és a nyilasokat dicsőítik – mondta el tegnap, Budapest ostroma befejeződésének 60. évfordulóján Hiller István, az MSZP elnöke. Kijelentette: a törvény erejével kell megbüntetni a holokauszttagadókat, mert „a szó ellen a szó már nem elég”. Úgy vélte, hogy a gyűlöletbeszéd elleni szabályozást most kell meghozni, mielőtt még késő lesz. Az MSZP elnöke következetesen felszabadulásnak nevezte a hatvan évvel ezelőtti eseményt, majd a mintegy kétszáz résztvevőt a beszédek elhangzásáig tangóharmonikán előadott csasztuskákkal szórakoztatták. Elhangzott többek között az amúri partizánok dala is. Hiller ugyanakkor hozzátette: a megvilágosodás és a megszabadulás napja is volt. Elismerte, hogy a szovjet csapatok követtek el rémségeket, fosztogattak és erőszakoskodtak, valamint sokakat elhurcoltak, amit el is ítélt. – A fasizmus feletti győzelmet a győzelem napjaként ünneplik, aki azt mondja, ezt ne tegyük, a nemzetközi erőkkel megy szembe – tette hozzá.
Molnár Gyula budapesti MSZP-elnök néhány mondatos beszédében azt hangsúlyozta: „Béke itt akkor lesz, ha újra az ész igazgat.” Hanti Vilmos, a Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetségének elnöke szerint a jelenlévők azért jöttek össze, hogy elutasítsák a gyűlölet és a kirekesztés minden formáját. Elismerte, hogy életkora miatt nem vehetett részt az ellenállásban, ugyanakkor bejelentette, hogy az Antifasiszta Világszövetség alelnöke lett. Hanti amellett érvelt, hogy Magyarországon voltak partizánok. Hangsúlyozta, hogy az antifasizmusnak a hétköznapi cselekedetekben is meg kell nyilvánulnia.
Arda Güler nekiesett Yamalnak, a 0-6 után a németeknek üzent a spanyol kapitány
