Szájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke és a szintén néppárti Vytautas Landsbergis, Litvánia volt elnöke tegnapi brüsszeli sajtókonferenciájukon hangsúlyozták: nem kívánják betiltatni a múlt század teljhatalmú állami ideológiai jelképeit, de kettős mércét nem szabad alkalmazni. Ha ugyanis az unió valóban betiltaná a náci jelképeket, akkor a kommunista jelképeket is be kell tiltani. A sajtótájékoztatón részt vevő cseh, szlovák, észt és lett europarlamenterek helyeslése mellett aláhúzták: az Európai Unióban sincs helye a kettős mércének. Tunne Kelam észt europarlamenter pedig kifejezte nemtetszését, hogy vannak „másodrendű áldozatok”, mint a kommunizmus tíz- és tízmillió áldozata, akiket – ellentétben a nácizmus áldozataival – nem részesítenek kárpótlásban. Jan Zahradil cseh képviselő pedig kárhoztatta, hogy az unióban is találkozni még olyan baloldali politikusokkal, akik még mindig mentegetik a kommunizmust, amelynek – szerintük – csupán a „megvalósításával” volt baj, nem magával az eszmével. Vytautas Landsbergis lapunk azon kérdésére, vajon nem gondolja-e veszélyesebbnek azt a kommunizmust, amelyet atomfegyverek és tankok támogatnak ma is Pekingtől Hanoin át Havannáig, míg a nácizmus mögött nincs állami ideológia, sem azt támogató fegyver, azt felelte: nem szabad megfeledkezni, hogy Oroszországban ma nyíltan rasszista és náci nézeteket kifejező szervezetek működnek.
Ezzel egy időben Hegyi Gyula szocialista képviselő nyilatkozatában a nácizmus „abszolút gonoszságát” hangsúlyozta, míg a vörös csillagot a „munkásmozgalom jelképeként” jellemezte.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala