Február 21-ére tűzte ki a gazdademonstráció első napját a Magosz (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége).
– Ekkor az ország minden részéről megindulnak a traktorok a főváros felé – tájékoztatta lapunkat Jakab István, a gazdaszövetség elnöke, hozzátéve, az eredeti február 17-i időpontot technikai okok miatt módosították. Kérdésünkre, hogy meddig tart várhatóan a gazdademonstráció, Jakab István azt felelte, hogy egyelőre február 28-ig hirdették meg a megmozdulást, de hozzátette azt is, hogy készek addig maradni, amíg a kialakult áldatlan állapot nem rendeződik.
Győrött Fenyőházy Tibor, a Magosz alelnöke tájékoztatta a közvéleményt. Elmondta, arra számítanak, hogy az ország minden részéből mintegy 500 erőgép indul el a főváros felé. Közölte: a tűrhetetlen állapot miatt kénytelenek a demonstráció eszközéhez nyúlni. Az alelnök nehezményezte, hogy tavaly 290 milliárd forintos támogatási ígérettől visszhangzott az ország, holott csak 153 milliárd forintot fizettek ki nekik. Arra sem számíthatnak, hogy az idei költségvetésben előirányzott 328 milliárd forintot megkapják – tette hozzá.
A gazdák egyebek mellett követelik a területalapú támogatások kifizetésének elmaradása miatt keletkezett pénzügyi veszteségek, gazdasági károk megtérítését, a nemzeti hatáskörben nyújtandó támogatások azonnali meghirdetését és a felfüggesztett AVOP- és egyéb pályázatok azonnali megnyitását.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala