Ezerkilencszázötvenhét decemberében Rábakethelyen, alig néhány száz méterre a nyugati határtól megölnek egy 26 éves káplánt, Brenner Jánost, aki példátlan módon fogta össze a környék híveit, s akiről azt tartották, „rendkívüli ember”. Egy évvel a forradalom leverése után, közel a szabad világhoz veszélyes ez a magatartás. El kell tehát tüntetni, ha már magától nem hajlandó távozni. A módszer ördögi, de abban a korban nem egyedüli. A szerző egy 2000-ben előkerült levél inspirációjától hajtva nyomozni kezd, és csaknem ötven év távolából kibogozza a gyilkosság szálait. Ha bűntény történt, ahhoz tettes is szükségeltetik. A hatalom emberei keresnek tehát egyet, s akit „megtalálnak”, azt el is ítélik. De az illető kétszer is megmenekül az akasztófától, mert a Legfelsőbb Bíróság megalapozatlannak tartja az ítéletet. A „gyilkos” később kiszabadul, mert egy másik „tettes” kerül látótérbe. Ő lenne az igazi? Az olvasó a szó szoros értelmében a legkeményebb krimivel találkozik, Sherlock Holmes, a mesternyomozó is a fejét csóválná a valóság eme szörnyű trükkjeit tapasztalván.
Szerzőnk lépten-nyomon párhuzamot von, összefüggéseket talál a rábakethelyi papgyilkosság és a hasonló esetek (például a Pócspetriben történtek vagy a lengyel Szolidaritás káplánja, Jerzy Popieluszko meggyilkolása) között, így aztán világosan kirajzolódik a hatalom véget nem érő gyűlölethulláma azokkal szemben, akik Isten szolgái a földi életben.
A fiatal pap mártíriuma napjainkban sem hagy nyugodni (harminckét késszúrással ölték meg), a keserűség nem oldódik bennünk… A kitűnően szerkesztett könyv lüktet, fajsúlya (témaválasztása) ellenére írói bölcsességeket, élettapasztalatokat hordoz. A szerző egyes szám harmadik személyben beszéli el saját nyomozati, mindenre kiterjedő feltárómunkáját, és eközben bepillantást enged az írói (újságírói) szakma rejtett zugaiba, amikor a bulvár letarolni igyekszik mindent, ami alázat, kételkedés, töprengés, megtartó tisztesség és erkölcs.
„A bűnözés a politikai féleszűek utolsó menedéke” – írta Talleyrand, a nem mindennapi francia államférfi. Hozzátehetjük: az ötvenes években a hatalom számára a megfélemlítés eszköze is, amikor politikai gyilkosság áldozata lehet Magyarországon egy 26 éves pap (a háromgyermekes család mindhárom fia a papi hivatást választotta). Vértanú. Az olvasónak ökölbe szorul a keze, mert tudja, hogy a megbízók személye sohasem derül ki, hiába a rendszerváltozás, hiába a demokrácia. Csak a lelkiismeret büntethet. A legnagyobb büntető.
A könyv szívbe markoló, stílusa lebilincselő. Kötelező olvasmány azoknak, akik azt hiszik, hogy ami volt, elmúlt egészen. Nem múlt el, barátaim, csak átalakult.
(Kocsis L. Mihály: Első nap az örökkévalóságban. Korkollázs pogányok idején. Kairosz Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 2950 forint)

Rubint Rella nyilatkozott a válásról – így látja most az életét