Felháborodott romák

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) felelősségét vetette fel az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetése a romaholokauszt-kárpótlás visszásságai miatt. A közalapítvány felügyelőbizottságának elnöke cáfol.

Joó István
2005. 02. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtépázzák, meghurcolják az egész magyarországi roma társadalmat – vélte Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke arra utalva, hogy kilenc helyi cigány önkormányzati elnök is érintett az Osztrák Megbékélési Alap (OMA) kárpótlási programjában tapasztalt visszaélésekben. – Nem engedhetjük meg, hogy a Mazsök és az osztrák bíróság döntése alapján roma vezetőket hurcoljanak meg Magyarországon – jelentette ki ugyanerről Kövesi Vilmos, az OCÖ elnökhelyettese. Kolompár Orbán hangsúlyozta, számos elutasított kárpótlásigénylő keresi fel az OCÖ-t, de nem tudnak segíteni, mert a Mazsöknél mintha hírzárlat volna. Az OCÖ-elnök arra is választ várna a közalapítványtól, hogy ha a igénybenyújtási határidő lejártával, 2003 júniusában már tudomása volt a Mazsöknek rendőrségi ügyekről, miért hosszabbították meg a határidőt 2003 végéig, de ha már meghosszabbították, miért nem kapja meg minden becsületes kérelmező roma a kárpótlást.
– A visszaéléseket nem a cigányság, hanem egyes emberek követték el, már ha bebizonyosodik, hogy hamisan igazoltak adatokat a kárpótlási eljárásban – reagált lapunknak a bírálatokra Suchman Tamás (MSZP), a Mazsök felügyelőbizottságának elnöke. Hangsúlyozta: a közalapítványnak esze ágában sincs a roma közösséget rossz színben feltüntetni, ugyanakkor kész az OCÖ-nek minden információt megadni. Hangoztatta, a Mazsöknek csak közvetítő szerepe volt, érdemben nem vizsgálhatta a benyújtott igényléseket; a feljelentéseket sem az alapítvány tette. Suchman elmondta, a kérelmezési határidő meghosszabbításáról az osztrák megbékélési alap döntött, és ugyancsak az osztrákok ítélték úgy, hogy a kárpótlási igények mintegy fele nem megalapozott.
Megtudtuk: összesen 17 ezer holokauszt-kárpótlási igény érkezett az Osztrák Megbékélési Alaphoz, ebből 8800-at elégítettek ki, 1800 zsidó, 7000 cigány honfitársunkét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.