Napi 27 millió hordón hagyta a tagországok által kitermelhető maximumot a legutóbbi, január 30-i értekezlet, de azzal a kikötéssel, hogy szükség esetén telefonos értekezletet tarthatnak a kvótacsökkentés érdekében. Ez a veszély azonban több hírforrás szerint sem áll fenn egyelőre. Szintén kedvezően hatott a piacra az a hír, hogy az OPEC a múlt hónapban annak ellenére is csak napi négyszázezer hordóval csökkentette a tényleges termelését, hogy decemberben egymillió hordós visszafogásról határoztak.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, márciusi határidőre közép-európai idő szerint hétfőn reggel hordónként 46,10 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus Access jegyzésében, 38 centtel olcsóbb a pénteki New York-i zárónál. Ez számítások szerint mintegy tíz dollárral alacsonyabb a tavaly októberi árcsúcsnál.
Az északi-tengeri Brent keverék hétfő reggel hordónként 43,89 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsde elektronikus forgalmában a legközelebbi, márciusi határidőre – ez azonos a pénteki záró árral. Az áprilisi határidőre ugyanezt az olajfajtát hordónként 43,70 dollárért jegyezték.
Idetartozó hír, hogy Indonézia az OPEC-ből való kiválását fontolgatja, mert annyira visszaesett a termelése, hogy lassan e nyersanyag importőrévé válik.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala