Hosszú évek óta megszokott, hogy a Mol Rt. sikeres olimpiai sportágakat, illetve eredményes versenyzőket támogat. Ezentúl sem lesz másképp, de most újabb pályázatokat is kiírunk beteg, illetve tehetséges gyermekek segítésére – hangzott el a cég tegnapi tájékoztatóján. A pártfogoltak közül megjelent a műkorcsolyázó Európa-bajnok Sebestyén Júlia, Kovács Katalin és Vereczkei Ákos olimpiai aranyérmes kajakozók, a Mol Dakar Team tagjai, valamint a Gyulai Márton vezette bobcsapat. Rajtuk kívül az olajvállalat segíti a Mizo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapatát, alapító tagként a Bozsik Labdarúgó-akadémiát, Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnokot és a Majthényi Szabolcs, Domokos András vitorlázópárost, akik repülő hollandi osztályban eddig négy világbajnoki címet szereztek.
Segíthetek? – teszi föl a kérdést a Mol említett két gyermekpályázatának kiírása. Az egyik egy gyógyítóprogram, amely tartósan beteg vagy lábadozó kicsik művészetterápiájához járul hozzá. A másik pályázat tehetségtámogatásra vonatkozik. Ennek célja, hogy olyan tanulmányi, művészeti vagy sportversenyeken sikeres magyar gyermekeknek teremtse meg a továbblépéshez szükséges feltételeket, akiknek ezt a családjuk, iskolájuk vagy a helyi önkormányzat nem tudja megtenni. A gyógyítóprogramot Kozma atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke ismertette, míg a pályázatot Héja Domonkos karmester mutatta be.

Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő