Verekedés közben életét vesztette egy 51 éves rab szombat éjjel a márianosztrai börtön egyik cellájában. Hárman voltak a négy férőhelyes helyiségben és épp tévét néztek, amikor összeszólalkozott a vagyon elleni vétkekért elítélt 32 éves Sz. János és az erőszakos bűncselekményekért büntetését töltő M. József – tájékoztatta lapunkat Lukácsi Zsuzsanna, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Elmondta: az első orvosi vizsgálat megállapította, hogy dulakodás közben a fiatalabb férfi fojtogatta ellenfelét, és ez okozhatta M. József halálát. Emiatt a rendőrség emberölés alapos gyanúja miatt indított nyomozást. A minősítés változhat, ha a boncolás más halálokot állapít meg – tette hozzá a szóvivő.
Bökönyi István, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka vizsgálóbizottságot küldött a börtönbe. A szakértők első jelentése szerint az intézet munkatársai nem felelősek a tragédiáért – áll a BVOP tegnapi közleményében.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?