A szaktárca és a főváros azt tervezi, hogy Budapest 2010-ig 25 milliárd forintot fordítson iskolafelújításra – közölte Demszky Gábor a Magyar Bálinttal közösen tartott sajtótájékoztatóján. Elhangzott még, hogy az idén megújul a német gimnázium és a vakok módszertani központja, illetve megkezdődik hat jövő évre tervezett iskolafelújítás előkészítése is. A 2006-os tanévkezdésre kibővülne a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, a Hunfalvy János Közgazdasági Szakközépiskola és a Neumann János Szakközépiskola. Befejeződne a Csepel-sziget Műszaki Szakközépiskola és Kollégium rekonstrukciója, és tornaterem épülne az Éltes Mátyás Általános Iskolában, valamint a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában. Demszky szerint a főváros egymilliárd forintot költ nyelvoktatásra, és év végéig minden iskolában internet-hozzáférés lenne. Magyar Bálint kiemelte, hogy az oktatási intézmények felújítására szánt hitelprogram keretében már 114 iskolafenntartó pályázott.
Mindez más számlájára való ígérgetés – mutatott rá Sió László, a Fidesz oktatási tagozatának vezetője. Szerinte a jelenlegi kormányzati ciklus alatt csak két fővárosi iskola újítható fel, mert a további korszerűsítések kifizetése a következő kormányzatra marad. Úgy véli, a Magyar Bálint által favorizált iskolafelújítási hitelprogram kudarcát az is bizonyítja, hogy a 2400 iskolafenntartó önkormányzat közül alig 114 tudott pályázni, s közülük is csupán 77 volt sikeres. Hozzáfűzte: a program a 8000 hazai oktatási intézmény kevesebb mint egy százalékának jelent megoldást, miközben az elavult épületek aránya az országban 60–80 százalék közöttire tehető.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala