Ismételten tárgyalnak a Hungexpóról

Hunyor Erna
2005. 02. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem hozott döntést tegnap az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatósága a Hungexpo privatizációs pályázatának első fordulójára tett ajánlatokról.
A vagyonkezelő szervezet lapunkkal közölte: az ajánlatok beadásától számított harmincnapos határidő a jövő csütörtökön jár le, s akkor az igazgatóság újra foglalkozik a témával. A pályázati kiírás szerint a terminus további harminc nappal meghosszabbítható.
Mint ismeretes, január 11-én három konzorcium adott be pályázatot a Hungexpo Rt. többségi részvénycsomagjának megvásárlására: a Trigránit-GL Events, a Wallis-Expomedia konzorcium és a Carion-csoport. Az ÁPV Rt. korábbi tájékoztatása szerint a legalacsonyabb színvonalú szakmai ajánlatot tevőt már nem hívják meg a második fordulóba, s ennek alapján két ajánlattevőtől kérnek végleges árajánlatot, bár ez még változhat.
A Magyar Hírlap szerint a helyzetet bonyolíthatja, hogy két külföldi szakmai befektető kétségeket fogalmazott meg – s ezt az ÁPV Rt.-vel is közölte. Felhívták a figyelmet arra: a Carion-csoporthoz csatlakozó szakmai befektetők esetleg nem felelnek meg mindenben a pályázatban foglaltaknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.