Julija révbe ért

P O R T R É

Székely Gergely
2005. 02. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közgazdász végzettségű Julija Timosenko az ukrán belpolitikai élet egyik legismertebb és talán legtöbb vitát kiváltó alakja, akiről azonban még a legkérlelhetetlenebb ellenfelei is elismerik, hogy lehet szeretni és nem szeretni, de semmiképpen nem szabad lebecsülni. Kétségtelen tény ugyanis, hogy a 44 éves politikus asszony rendkívül viharos karriert futott be, hiszen volt miniszterelnök-helyettes, és ha csupán rövid ideig is, de előzetes letartóztatottként kénytelen volt megismerkedni a börtön világával is. Sőt, az orosz katonai ügyészség magas rangú tisztek állítólagos megvesztegetése miatt ellene kiadott körözése ma is érvényben van.
A dnyipropetrovszki születésű Timosenko a város egyetemének elvégzése után a helyi gépgyár közgazdászaként kezdte pályafutását, majd a Terminal ifjúsági központ kereskedelmi igazgatójaként tevékenykedett. Innen igazolt át az „Ukrán benzin” egyesüléshez, amelynek előbb kereskedelmi, majd vezérigazgatói tisztségét töltötte be. 1995 novemberében pedig ő vette át az első miniszterelnök-helyettessé kinevezett Pavlo Lazarenkótól az Ukrajnai Egységes Energiarendszer irányítását, ám miután 1997-ben legfőbb támogatóját elmozdították miniszterelnöki bársonyszékéből, Timosenko számára is nehéz idők következtek.
Az 1997-es esztendő egyébként is mérföldkövet jelentett az életében, hiszen végérvényesen hátat fordított az üzleti életnek. Politikai felkészítésével az a két ismert politológus, Viktor Nebozsenko és Dmitro Vidrin foglalkozott, akik korábban az államfővé választott Leonyid Kucsmával is konzultáltak. „Egyszerűen fantasztikus asszony, akihez hasonlóval soha korábban nem találkoztam”, írta róla a későbbiek során Nebozsenko. Kitartásáról és elszántságáról egyébként ma is legendák keringenek, hiszen közismert tény, hogy nem ismer lehetetlent, olyan feladatot, amely megadásra késztetné. „Törékeny alkata ellenére is erős és bátor politikus, megtörhetetlen harcos, sokoldalúan művelt egyéniség, jó közgazdász, aki az üzleti életben és állami tisztségekben is bebizonyította már rendkívüli képességeit”, írta róla a kijevi Zerkalo Nyegyeli hetilap. Mindemellett kellemes és meggyőző vitapartner is, aki arra is képes, hogy legádázabb ellenségeit is a maga oldalára állítsa. Amint történt az a csütörtöki jóváhagyását megelőzően a parlamenti frakciókkal tartott megbeszélésein is, hiszen a magukat az új hatalom ellenzékének tekintő képviselők jelentős részét is sikerült megnyernie végleges kinevezése támogatásához. Most viszont a végrehajtói hatalom irányításával bizonyíthatja be, hogy rászolgált a megelőlegezett bizalomra, amelyet nem csupán a politika, hanem az emberek többsége is táplál iránta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.