Kádár-rendszerváltás

Ugró Miklós
Megint jutott nekünk egy történelmi pillanat. Hétfőn kora délután, úgy negyed kettő körül – már a leves után, de még a főzelék előtt – egy csapásra véget ért a Kádár-rendszer meg a rendszerváltás. Nem tévedés, nem is félreértés, hanem kétségbevonhatatlan tény, hiszen maga Gyurcsány Ferenc mondta ország(le)értékelő beszédében, márpedig azóta senkitől nem kért elnézést, tehát így is gondolta és gondolja. Van ebben a kijelentésben valami újszerű és meglepő, lehet, az új, tudásalapú társadalomban ez lesz az első, nélkülözhetetlen ismeret. Persze mi, akik még a régi, tudatlanságalapú társadalomban élünk, képtelenek vagyunk helyesen értelmezni az üzenet mélységét, szépségét és igazságát. Nekünk több mint tizenöt éve azt hajtogatják – nem is akárkik, hanem az MSZP-sek, akik vitathatatlanul a legilletékesebbek ebben a témában –, hogy a Kádár-rendszernek vége, nyoma sincs, emléke is elhalványult, nem érdemes rá szót sem vesztegetni. Élt bennünk a sanda gyanú, hogy ez nem igaz, ám amikor hangot adtunk eme nézetünknek, mindig durván letorkoltak a szocialisták, hogy már megint árokásunk, nemzetszakítunk meg haladó erőket becsmérelünk. Úgy látszik, mégiscsak igazunk volt, ha a miniszterelnök most hétfőn, negyed kettő körül vetett véget a Kádár-rendszernek, a tizenöt évnyi ádáz tagadás után ez felért egy beismeréssel. Ugyanakkor joggal aggódunk, hogy Gyurcsány megszüntető határozata sem jelenti a kádárizmus végét, mert a koalíció tengődése életben tartja azt, minimum a következő választásig. Mi nagyon szeretnénk, ha a kádárizmus múltunk szomorú és feledhető epizódja lenne, de amíg annak nyomorúságából még manapság is előnyöket és kiváltságokat lehet kovácsolni, addig nem mondhatjuk, hogy egyszer és mindenkorra vége van.

Viszont a rendszerváltásról azt állítják sokan, hogy el sem kezdődött. Többek között éppen azért, mert a kádárizmus még mindig itt kísért. Történtek itt mindenféle rendszerváltásszerű események, de a legfontosabb változás, a lelki, szellemi megújulás, felszabadulás nem következett be. Nem élünk jobban, nem erősödött a nemzeti és állampolgári öntudat, nem lett igazságosabb és igazabb a világ. Az előző rendszer cégéres gazemberei és haszonélvezői új módszer szerint és némileg megváltozott körben leosztották ismét a stallumokat, a pozíciókat, a bevételeket, a többieknek csak a kicsit hangosabb morgás joga jutott. Végletes, némelyek szerint szélsőséges vélemények ezek, így egészében nem is értünk egyet velük, de sok igazságot tartalmaznak. Mindenesetre a Kádár-rendszer gazdasági, társadalmi, testi, lelki, szellemi öröksége, eszmékben és személyekben tetten érhető továbbélése, a lépten-nyomon tapasztalható hagyományos értékeket megtagadó nihilizmusa immár tizenöt esztendeje gátolja a rendszerváltás kiteljesedését. Ebből következően, ahogy a kádárizmus fokozatosan leépül, úgy lesz a rendszerváltás egyre erőteljesebb és átélhetőbb. A Kádár-rendszer elhantolása nem a rendszerváltás végpontja, éppen ellenkezőleg, a nehézkesen beindult folyamat új, lendületes időszaka lesz. (Akkor lesz igazán lendületben az ország.) Ezzel szemben a rendszerváltás lefejezése nem más, mint a Kádár-rendszer újjászületése.

Ezért vagyunk zavarban mi, a régi „tudatlanságalapú társadalom” polgárai, amikor Gyurcsány egyszerre vet véget a Kádár-rendszernek és a rendszerváltásnak. Annak örülnénk, ha valóban lezárulna a kádárizmus (mindenféle ortodox, reformer, revizionált, elhajló bolsevizmus meg kommunizmus), de a közeljövőben erre nincs sok remény, ám a rendszerváltást még egy ideig akkor is folytatni szeretnénk. Mert ha annak is vége, akkor mi jöhet még? A jelen állás szerint a gyurcsányizmus. No, abból aztán már e röpke öt hónapos bemutató után is bőven elegünk van.