Ötszázmillió euró kártérítést fizet a japán Mitsubishi Motors a német–amerikai DaimlerChrysler (DC) járműipari cégnek a Mitsubishi Fuso nevű haszongépjárműveket és buszokat gyártó leányvállalata által okozott veszteség miatt. Az ügylethez közel álló körökből származó értesülés szerint 200-250 millió eurót készpénzben, a többit pedig részvényekben törleszti a Mitsubishi Motors.
A DC 2004 márciusában 65 százalékra növelte részesedését a Fuso teherautó- és autóbuszgyártó vállalatban összesen 1,045 milliárd euró ellenében. A kártérítési megállapodás keretében további 20 százalékos pakettet vesz át, ami 85 százalékra növeli részesedését. A DaimlerChrysler résztulajdonának 65 százalékra emelkedését követően nem sokkal a Fuso több százezer járművet hívott vissza javításra gyártási hiba miatt, amelyeket éveken át nyilvánvalóan eltussolt.
Tavaly decemberben a DC közölte, nem kívánja tovább finanszírozni a japán autógyártó veszteségeit, és csökkenti tulajdoni arányát a cégben. A decemberi bejelentést követve a Mitsubishi Motors három fő vezetője is beadta lemondását, mivel nem tudtak érdemi javulást elérni a gyártó helyzetében, a tavaly elhatározott talpra állítási terv úgymond nem jutott sehová. Bejelentették, hogy a Mitsubishi vállalatcsoport újabb, mintegy 2,6 milliárd dollárnak megfelelő tőkéhez juttatja a járműgyártó vállalatot.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala