Késik az új csődtörvény

Szeptemberben kellett volna kormány elé kerülnie az új csőd-, illetve fizetésképtelenségi törvénynek. Ez máig várat magára, mindeközben nő a felszámolások száma, és számos cég a tönkremenetele előtt egy másikba menti át vagyonát.

Hunyor Erna
2005. 02. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben évről évre nő a felszámolások, csődeljárások száma, egyre késik az új fizetésképtelenségi törvény megalkotása, elfogadása. Míg 1989 után közel 700 ezer cég alakult, addig jelenleg 450 ezerre csökkent a működő vállalkozások száma – nyilatkozta lapunknak Erdős Károly, a Felszámolók Országos Egyesülete (FOE) főtitkára. A szakmai szervezet nyilvántartása szerint 230 120 cég szűnt meg, felszámolás alatt 19 141, végelszámolás alatt pedig 11 030 vállalkozás áll. Az adatok azt mutatják – mutatott rá Erdős –, hogy a felszámolások száma tíz százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg a végelszámolásoké öt százalékkal csökkent. Kifejtette: a szakemberek régóta hangsúlyozzák, hogy a csaknem másfél évtizede született magyar csődtörvény ellentmondásos, áttekinthetetlen, és nincs összhangban más jogszabályokkal. Nem felel meg a kívánalmaknak, nem védi a hitelezői érdekeket, nem teszi lehetővé a bajba került cégek reorganizációját, s nem alkalmas a menthetetlen vállalkozások gyors és a lehető legkisebb veszteséggel járó „kivezetésére”. Azaz: likvidáláscentrikus, és nem reorganizációs indíttatású a hatályos csődtörvény – summázta a főtitkár. Közölte: tavaly a befejezett felszámolások száma 6154 volt, amelyből 3940-et tett ki az egyszerűsített eljárás, 7804 új felszámolás és 36 csődeljárás indult.
A FOE elengedhetetlennek tartja, hogy az új törvény rögzítse az eljárásokban a szakértő jogállását, jog- és hatáskörét, s olyan díjazást határozzon meg, amely arányban áll az adott feladathoz szükséges szakértelemmel és felelősséggel
– jelentette ki Erdős. Aláhúzta: a törvény ma 100 ezer forintban határozza meg a felszámolás minimáldíját, s ha ezt nem fedezik a bevételek, akkor azt a költségvetésből 100 ezer forintig kiegészítik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.