Kormányülés Kijevben

Tudósítónktól
2005. 02. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtartotta szombaton első ülését az új ukrán kormány. Ezen egyebek mellett az idei esztendő költségvetésének kérdéseit tekintették át. A miniszterelnök szerint mindenekelőtt azokat a torzulásokat kell kiiktatni a büdzséből, amelyeket az előző kabinettől örököltek meg. Julija Timosenko szerint ennek átalakítását oly módon kell elvégezni, hogy a szociális kiadások ne csorbuljanak, megfeleljenek az állammal, illetve az új hatalommal szembeni társadalmi elvárásoknak, azaz alapvetően sem a fizetések, sem a nyugdíjak összege nem csökkenhet.
Az ülésen létrehoztak egy kormányközi vegyes bizottságot, amelynek feladata a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) történő belépés előkészítése, az igazságügyi tárcát pedig az állami hivatalnokok erkölcsi kódexének kidolgozásával bízták meg. Egy olyan szabálykönyvnek az összeállításáról van szó, amelyben egyszer és mindenkorra meghatározzák azokat a kritériumokat, amelyeket alapvető követelményként támasztanak az állami szolgálatban lévőkkel szemben.
Döntöttek arról is, hogy valamennyi minisztérium mellett társadalmi tanácsadó testületet hoznak létre azzal a céllal, hogy ily módon vonják be a tárcák munkájába a legjelentősebb szellemi erőket Ukrajnában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.