Lemondott a Fidesz pécsi elnöksége

Feloszlatta önmagát a Fidesz pécsi szervezetének elnöksége – a Magyar Nemzet miatt. Legalábbis ez olvasható ki a hivatalosan kiadott sajtóközleményből, amellyel senki nem ért egyet az aláíró elnökön kívül. A közlemény szerint lapunk elferdítette a nyilatkozatokat és a tényeket, ezzel idézve elő nemcsak a városi pártelnök, hanem az egész testület lemondását. Információink szerint a valóság azonban az, hogy belső hatalmi harc szabdalta szét a pécsieket.

Derek András
2005. 02. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze kedden, ahol a téma nemcsak a nagykoalíció volt, hanem a régóta feszegetett polgármester-jelölés is. Ez utóbbit végül levették a napirendről. A késő estébe nyúló megbeszélésen megpróbálták lemondásra felszólítani De Blasio Antonio elnököt, aki azonban ellenállt. „Csak azután volt hajlandó felállni a székéből, miután az összes alelnök vállalta a lemondást, így ugyanis presztízsveszteség nélkül távozhat” – véli az ülésen részt vevő egyik alelnök. A hét elején lapunk adott hírt arról, hogy a Fidesz pécsi képviselői között vannak néhányan, akik nagykoalícióban gondolkodnak a szocialistákkal 2006-ban. Ezt a verziót erősíti a hosszú hónapok óta tartó csend és némaság, amely a város ellenzéki képviselőinek többségét jellemzi.
*
A nagykoalíció hírére „bomba robbant” a Fidesz pécsi szervezetében, különösen azért, mert feltűnt az elnök, De Blasio neve, aki azonban cáfolta, hogy bármikor egyeztetett volna az MSZP városi vezetőivel. Elmondta azt is, nem tud olyan csoportról a párton belül, amelyik támogatna egy ilyen szövetséget. A párt pécsi frakcióvezetője, Nagy Csaba viszont egyértelműen kijelentette, léteznek ezek a képviselők, igaz, neveket, részleteket nem árult el, de mielőbbi tisztújítást sürgetett.
Tegnap délután a pécsi elnökség egy sajtóközleményt adott ki a lemondásról, amelyben a Magyar Nemzetet teszik felelőssé a kialakult helyzetért, olyannyira, hogy szerintük ezen múlhat a pécsi Fidesz 2006-os választási sikere. A sajtóközleményen De Blasio Antonio aláírása szerepel, aki szerint az elnökség támogatásával és tudtával adták ki a nyilatkozatot. Ezt azonban az elnökségi tagok kérdésünkre kategorikusan tagadták, azt állítva, hogy nem is látták az iratot. Ez utóbbit viszont De Blasio cáfolta, aki szerint ez egyszerűen nem igaz.
A Baranya megyei elnök, Tiffán Zsolt a pécsi elnökség feloszlatására reagálva kijelentette: ebben a kialakult zavaros helyzetben erkölcsileg követhető és példaértékű döntésnek tartja a lemondást. – A Fidesz mind országos, mind pedig megyei szinten értékelvű politizálást folytat, és semmilyen módon nem akar az MSZP bármely szervezetével, helyi vagy regionális csoportjával együttműködni. Egy olyan párt, amely minden szinten az ország ellehetetlenítésén dolgozik, szóba sem kerülhet az elvei mentén politizáló Fidesz partnereként.
Bár egyelőre még kevés információm van a pécsi helyzetről, azt kijelenthetem, az az ember, aki nagykoalíción munkálkodik, vagy azon, hogy a pécsi, illetve a megyei Fidesz helyzetét rontsa, sem önkormányzati, sem elnökségi pozíciót nem tölthet be. Minden erőmmel azon leszek, hogy a lábát se tegye a Fidesz háza tájára – fogalmazott Tiffán.
Információink szerint a napok óta tartó botránynak a valódi oka – a nagykoalíciós tervek nyilvánosságra kerülése mellett – a polgármester-jelölt személye kapcsán kialakult hatalmi harc lehet, amely jó ideje tart Pécsett. Az egyik csoport ugyanis – De Blasióval együtt – Páva Zsoltot támogatja, a másik ág azonban nem szeretné látni a gyengének tartott korábbi polgármestert, hanem Mikes Évát tartaná esélyesnek.
Úgy tudjuk, a tisztújításra, illetve a titkos szavazással eldöntött új testület és elnök felállítására két héten belül sor kerülhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.