Segítségért fordult a vietnami kormány az ENSZ élelmezésügyi szervezetéhez és az egészségügyi világszervezethez, hogy megelőzhesse a madárinfluenza-járvány kitörését – adta hírül a BBC. Az országban az év eleje óta már tizenhárom ember – legutóbb egy Vietnamban kezelt kambodzsai asszony – halt meg a fertőzött háziszárnyasok által terjesztett kórban. Négy hét alatt egymillió csirkét és kacsát vágtak le, mert harmincegy tartományban is találtak fertőzött állatokat a baromfiállományban.
A segélykérő felhívás beismerése annak, hogy Vietnam tavaly elhamarkodottan jelentette be, az ország már mentes a madárinfluenzától, noha az ENSZ szakértői hangot adtak fenntartásaiknak, és azt tanácsolták, a helyi hatóságok továbbra se hanyagolják el a járvány megelőzéséhez szükséges tennivalókat. Most viszont, amikor a helyzet már kezd ellenőrizhetetlenné válni, gyors segítséget kérnek – jegyezte meg a BBC.
A madárinfluenza először Hongkongban fertőzött meg embereket is 1997-ben. Tavaly Vietnamban, Thaiföldön és Kambodzsában már összesen 45 ember halálát okozta a H5N1-vírus. A baromfiak között az elmúlt évben tíz ázsiai országban terjedt a kór, s emiatt összesen 100 millió háziszárnyast kellett levágni. Az állatállományt pusztító kórokozó Vietnamon kívül elsősorban Thaiföldön terjed: már nyolc tartományban ütötte fel a fejét a kór.
Mostanáig a szakemberek úgy vélték, ember csak fertőzött állatoktól kaphatja el a madárinfluenzát, de néhány vietnami és egy thaiföldi esetben is felvetődött a gyanú, hogy a H5N1-vírussal megfertőzött emberek adták át másoknak a betegséget. Ez azt jelentené, hogy a vírusnak már létezik egy olyan mutánsa, amely tízmilliók halálával járó világjárványt is okozhat.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala