Egy magyarországi üzletember Szalma Nándor nagy tartozása miatt küldte családjára a két bérgyilkost, aki a Szalma család mind a hat tagját – három generációt, köztük két gyereket is – lemészárolta – értesült szerb belügyi forrásoktól a Vecsernje novoszti. A lap a horgosi családirtásról tegnapi számában azt írta, hogy a szabadkai, a magyarkanizsai nyomozók a szerbiai belügyminisztérium embereinek segítségével jelentős eredményeket értek el az ügyben. A rendőrség abban a pillanatban, amikor február elsején a Szegedi út 21. szám alatti két házban megtalálta a már oszlásnak indult holttesteket, rablógyilkosságra gyanakodott, ám később szinte biztos volt abban, hogy a gyilkosságokat Szalma Nándor üzleti ügyei miatt követték el. Ezt a nyomot követték. Megvizsgálták viselt dolgait egészen 1991-ig viszszamenőleg, amikor is Szalma Nándor Magyarországra menekült a jugoszláviai katonai szolgálat elől.
A lap szerint a múlt héten hivatalosan is segített a magyar rendőrség, amely éveken át figyelemmel kísérte Szalma Nándort, hogy mit és kivel üzletel Magyarországon. Amikor a szerb rendőrség operatív tagjai úgymond összerakták Szalma Nándor tevékenységének öszszes kockáját, szűkült a potenciális gyanúsítottak köre: a leggyanúsabbá egy magyar állampolgár vált, akinek Szalma Nándor jelentősebb összeggel tartozott. Mindezekkel az adatokkal riasztották a magyar rendőrséget is. A szerb rendőrség elvégezte a munka rá eső részét, s most arra vár, hogy a magyarországi kollégák befejezzék a nyomozást – írja Vecsernje novoszti.
A magyar rendőrség nem hallgatott ki és nem vett őrizetbe senkit a horgosi hatos gyilkosság ügyében – közölte lapunkkal Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője, aki közönséges kacsának, minden alapot nélkülöző feltételezésnek nevezte az ezzel ellentétes tartalmú tegnapi szerbiai sajtóközleményeket. – Az ORFK elvégezte azt a feladatot, amelyet déli szomszédunk rendőrsége kért tőle. A szerbek a Szalma család magyarországi üzleti vállalkozásairól és személyes kapcsolatairól vártak információkat. Ezeket az adatokat összegyűjtöttük és átadtuk a nyomozást végző külföldi társszervezet munkatársainak. Az ORFK-hoz más jellegű konkrét megkeresés eddig nem érkezett a szerbektől – tette hozzá Garamvölgyi László.

Nem akármilyen világsztárral edzett a honvédelmi miniszter