Bőhm András, az SZDSZ és Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetőjének indítványát támogatta a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége, s ezzel meghagytak egy szakértők szerint jogellenes rendeletet, amely a telefonfülkékre szerelhető hirdetéseket is szabályozza.
Az elfogadott javaslat értelmében február 24-ig kell a városháza jogi bizottságának állást foglalnia, hogy a fülkés reklámok létesítéséhez és használatához szükséges-e hatósági engedély, illetve az díjköteles-e. A két koalíciós frakcióvezető ezáltal megváltoztatta azt a néhány napja kialakított és írásba foglalt véleményét, amely a rendelet visszavonását szorgalmazta jogi hiányosságok és bevételkiesés miatt. Korábban ugyanis Kupper Andráshoz, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjéhez hasonlóan mind a ketten elismerték a fülkékre szerelhető hirdetési felületeket szabályozó rendelet kapcsán, hogy az a lakossági érdekekkel is ellentétes, mivel a főváros több tíz milliós bevételtől eshet el. Az ügy előzménye, hogy a Médiacontact Kft. egy, a Matávval kötött szerződés alapján mintegy félezer reklámberendezést szerelt fel a budapesti telefonfülkékre illegálisan. Vele ellentétben a többi reklámcég közterület-használati díjat fizet. A jelenleg érvényben lévő, ám csak március 1-jén hatályba lépő rendelet alapján a főváros akkor sem szólíthatja fel díjfizetésre a Médiacontact Kft.-t, ha a fülkék a rájuk szerelt berendezések következtében terebélyesebbé válnak. Az említett reklámcég hirdetőfelületeit egyébként az a Multireklám Kft. értékesíti, amely nemrég került Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe. A Fidesz tegnap kiállt eredeti, Bőhm Andrással és Gy. Németh Erzsébettel együtt papíron is deklarált javaslata mellett, ám ezt a többség leszavazta.
Megmaradhat a kétes rendelet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!