Elfogta a napokban a rendőrség azt az albán bérgyilkost, aki a már előzetes letartóztatásban lévő M. Róbert megbízásából két éve nyáron megölte a Ragyás Tóni néven elhíresült verőlegényt, H. Antalt egy óbudai játékterem előtt – értesült a Magyar Nemzet. Az eset részleteiről a rendőrség ma tart sajtótájékoztatót. Lapunk úgy tudja, hogy a „Tetova” becenevű gyanúsítottat már előzetes letartóztatásba helyezték. A megbízó M. Róbert és társa, O. János őrizetbe vételekor lapunk már jelezte, hogy a BRFK újra elővette a H. Antal elleni gyilkosság ügyét, mert a két férfi összefüggésben állhat a bűncselekménnyel. Ismeretes: két éve augusztus 27-én éjjel az óbudai Raktár utca és Vihar utca kereszteződésénél lévő játékterem előtt álló autójában ismeretlen tettes tíz lövéssel megölte H. Antalt, öt lövéssel pedig életveszélyesen megsebesítette Sz. Róbertet.
A BRFK nyomozói nagy erőkkel kezdték meg a vizsgálatot, ám hamar kiderült: az áldozatnak olyan kiterjedt haragosi köre volt, hogy közülük bárkinek lehetett oka a gyilkosság elkövetésére. A játékterem vendégei közül kikerülő szemtanúk pedig nem akarták segíteni a nyomozást. Jól jellemzi az eset szerteágazóságát, hogy a gyilkosság megszervezésével hamar meggyanúsítottak két férfit, de kiderült: tervüket nem tudták megvalósítani. Végül tavaly felfüggesztették a nyomozást.
A felbujtással gyanúsított M. Róbert és O. János még tavaly került rács mögé, egy mátészalkai lövöldözés után. November 10-én este tíz körül legalább tíz férfi szamurájkardokkal, késekkel, baseballütőkkel és lőfegyverekkel megjelent a mátészalkai V. Sándor családi házánál, ahol az ajtót betörték és az udvari üvegezett ajtón keresztül több célzott lövést adtak le a tulajdonosra. Később elmenekültek a helyszínről. A támadásban a férfi kisebb sérülést szenvedett. Néhány órán belül a rendőrök feltartóztattak három kocsit, s tíz férfit őrizetbe vettek, közülük négyet előzetes letartóztatásba helyeztek. December 20-án a főváros XIII. kerületében elfogták a támadás felbujtóit és fő- szervezőit, M. Róbertet, O. Jánost és négy társukat.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?