Napi sajtószemle

2005. 02. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Noticias.Info
Spanyolországban a 2002-es indulása óta nagy népszerűségre szert tett internetes honlap a kanadai Brit Kolumbia Egyetem Közvélemény és Demokrácia Központjára hivatkozva adja hírül, hogy a legújabb közvélemény-kutatási eredmények szerint a Fidesz nyolc ponttal vezet az MSZP előtt. Az SZDSZ és az MDF két százalékát kapná a szavazatoknak.


Toronto Sun
A torontói lapban a világhírű kanadai újságíró Eric Margolis arról ír, hogy az élet ismét utánozta a művészetet. Most azt az 1964-es filmet (Hét nap májusban), amelyik Burt Lancaster főszereplésével bemutatta, hogy Washingtonban szélsőjobboldaliak államcsínyt kísérelnek meg egy szupertitkos hadügyminisztériumi terrorelhárító egység segítségével. A héten William Arkin volt katonai hírszerző felfedte, hogy JCS Conplan 0300-97 néven egy direktíva született, amelynek értelmében a Pentagon ultratitkos terrorellenes katonai egységek létrehozását teszi lehetővé amerikai területen „törvényen kívüli feladatok” elvégzésére. Vagyis az amerikai polgárháború óta először amerikai katonák amerikaiakat ölhetnek meg és tartóztathatnak le törvénytelenül, írja Margolis, aki szerint Washingtont megülte egy hidegháborúszerű paranoia, amely folyamatos háborús fenyegetéseket termel ki magából Irán ellen és egy titáni méretű bürokratikus harcot eredményezett, amelyet Rumsfeld hadügyminiszter nyert meg. A CIA-t pedig bezavarták a „kutyaólba”, mert ellent mert mondani Bush és Cheney Irakkal és a terrorizmussal kapcsolatos hazugságainak.


HA'ARETZ
Izrael máris biztosította magának, hogy 50–80 millió dollárt kapjon abból a speciális, 350 millió dolláros segélycsomagból, amelyet Bush elnök ígért a Palesztin Hatóságnak, írja az angol nyelvű izraeli lap. A pénzen csúcstechnológiát felhasználó határátkelőket létesítenek a „területek” (a megszállt területek izraeli neve – a szerk.) és Izrael között.


Financial Times
Túlságosan sok intézmény ártja be magát az emberi jogi „bizniszbe” Európában, írja a brit pénzügyi lap, és nagy közöttük az átfedés. A strasbourgi Európa Tanács (semmi köze a brüsszeli Európai Tanácshoz – A szerk.), a bécsi EBESZ és az Európai Unió mindegyike védelmezni akarja az emberi jogokat, a parlamenteri demokráciát és a törvények uralmát. Az átfedéseknek az is a veszélye, hogy ilyenkor a legkönynyebb egymásra várni, és a feladatok alól kibújni.


The New York Times
Most, hogy a vallásos síita pártok átveszik majd az új iraki alkotmányozó nemzetgyűlést, síita vallási vezetők máris hallatják a hangjukat, miszerint az iszlám legyen az új alkotmány vezérelve. Ez élesen eltér attól az átmeneti törvénytől, amelyet az amerikaiak vezettek be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.