EU Observer
A holland kormány azt tervezi, hogy igen kemény vizsgát követel a bevándorlóktól. A felkészülés 350 óra tanulást igényelne, és a holland nyelven kívül a bevándorlóknak válaszolniuk kell az országra vonatkozó általános kérdésekre. A vizsga 350 euróba kerülne, írja az európai uniós ügyekre szakosodott lap.
Al Jazeerah
A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság Törökországot elítélte, amiért egy rabot áramütésekkel és ütlegeléssel kínoztak meg, jelenti a pánarab televízió.
NRC Handelsblad
A vezető holland lapban Tijn Sadée, a lap jelenlegi budapesti tudósítója, aki három éven át a baloldali holland Volkskrantnak tudósított, a „hunok” kisebbségként való elismertetésének témáját tálalta olvasóinak. A cikk bevezetőjében azt írja, hogy Európában nincs még egy olyan nép, amely annyira megszállottan foglalkozna etnikai mivoltával, mint a magyar.
Die Welt
A magyar parasztok elkeseredettségéről és tüntetéséről ír a jobboldali berlini lapban Petra Stuiber a bécsi keltezésű, A magyar gazdák irigylik lengyel társaikat címmel írott cikkében.
A gazdák e hó 25-én le akarják zárni az M0-s körgyűrűt. Azért tiltakoznak, mert hiába várják a brüsszeli, uniós kifizetéseket.
A tüntetéseket az agrártárca államtitkára politikailag motiváltnak bélyegezte. Kijelentette, hogy a demonstrációk nem oldják meg a magyar gazdák strukturális problémáit, és nem lesz tőle jobb a hangulat. A gazdák az uniós csatlakozás veszteseinek érzik magukat. A baljós képet csak a Die Weltnek nyilatkozó Inotai András árnyalja. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézet vezetője elmondta: a parasztok elkeseredettségének nincs köze a valósághoz, mert sokkal többet kapnak, mint bárki más az országban.
The Prague Post
A prágai izraeli nagykövet tiltakozott, amiért egy cseh reklámban egy ortodox zsidót mutatnak be, aki a lehető legalacsonyabb árat akarja kicsikarni a Mountfield kertészeti szerszámokért. Arthur Avnon nagykövet szerint a reklám „antiszemita jellegű”.
Counterpunch
A népszerű egyesült államokbeli elektronikus napilap Tegyük Amerikát olyan biztonságossá, mint Izrael főcímmel és a Rágalmazásellenes Liga ingyenes biztonsági utazásai alcímmel gúnyos hangú cikkben támadja azt a gyakorlatot, hogy az amerikai hierarchia minden szintjén izraeli biztonsági szakértőktől kérnek tanácsot annak ellenére, hogy Izrael a legnegatívabb példa, amelyet követni érdemes. Az izraeliek félnek a vendéglőkben, az utcán és az otthonaikban, félnek autóbuszra szállni. Amerikában is azt szeretnénk, kérdezi a lap, hogy egy szupermarketben fegyveres katonák kutassák át a vevőket, miközben percenként fegyveres „vásárlókba” ütköznek?
A Chelsea egy félidő alatt lerendezte a klub-vb döntőjét, s ellopja az Aranylabdát a PSG-től
