Növekvő kereskedelmi hiány

Munkatársunktól
2005. 02. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább növekedett a külkereskedelmi áruforgalom hiánya, a tavalyi év első 11 hónapjában elérte a 1023 milliárd forintot – derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből, amely szerint a január–novemberben felhalmozódott deficit hét százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
A statisztikai hivatal jelentése szerint a hiány legnagyobb része az Európai Unión kívüli országokkal folytatott kereskedelemben halmozódott fel. Ez utóbbi országcsoporton belül is az ázsiai államokkal lebonyolított árucsere egyenlege romlott a legnagyobb mértékben: a hiány most 460 milliárd forinttal magasabb, mint egy évvel korában. Az összefoglaló hangsúlyozza: az ázsiai országokból feladott import forintértéke továbbra is jelentősen, az első tizenegy hónap átlagában hatvan százalékkal nőtt.
Összességében az export 17, az import 16 százalékkal bővült a megelőző év azonos időszakához képest. Az áruforgalom növekedésének mértéke az első fél évben húsz százalék körül alakult mindkét irányban, miközben a második fél évben lelassult a külkereskedelem bővülése, amely így is jelentős, tíz százalékot meghaladó mértékű maradt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.