Párhuzamos ügynöktörvények

A Fidesz alkotmánymódosító javaslatot nyújt be a parlamentnek az ügynöktörvény kapcsán, amely kizárná a közhatalomból a pártállam állambiztonságával szabad akaratukból együttműködőket. Az MSZP szerint politikai leszámolást céloz az ellenzéki javaslat, amely összefügg a „kaposvári fejleményekkel”. Az SZDSZ – változtatva korábbi álláspontján – megfontolandónak tartja az alaptörvény módosítását az ügynökök megismerhetősége érdekében.

Török László
2005. 02. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne gyakorolhasson közhatalmat Magyarországon az, aki 1990 előtt szabad akaratából, magyar állampolgárokkal szemben állambiztonsági tevékenységet végzett – Demeter Ervin szerint így foglalható össze a Fidesz alkotmánymódosító javaslata, amelyet az ügynöktörvény kapcsán kívánnak benyújtani. Az ellenzéki politikus az új ügynöktörvény legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a jelenleginél erősebb szabályozás szülessen, szerinte a miniszterelnök is ezt szeretné. – A hatályos jogszabálynak az a gyengéje, hogy nincs kényszerítő erő, amellyel lemondásra lehet késztetni azokat, akik együttműködtek a politikai rendőrséggel – vélekedett Demeter.
Gyurcsány Ferenc az érintettek szankcionálásával összefüggésben a Magyar Rádiónak adott interjúban tegnap kifejtette: „a szegény ellenzék már régen elfelejtette, hogy valamikor rendszerváltó párt volt, el kell számolniuk lelkiismeretükkel, ha nem hajlandók hozzájárulni az akták megnyitásához”. A kormányfő szerint „el fog dőlni, hogy kinek milyen a viszonya az 1990 előtti Magyarországhoz”. A cél az, hogy ne legyenek „olyan kivételezett társadalmi csoportok, amelyek elrejthetik saját múltjukat a nyilvánosság előtt – hangsúlyozta Gyurcsány.
Burány Sándor úgy vélte, hogy Demeter Ervin politikai leszámolásra akarja felhasználni a hálózati akták nyilvánossága kapcsán benyújtandó alkotmánymódosító tervezetet. Az MSZP frakcióvezető-helyettese összefüggést lát a „Demeter–Kövér páros” kezdeményezése és a Fideszen belüli politikai harcok között, amelyek szerinte Szita Károly kaposvári polgármester miatt alakultak ki.
Tegnap már az SZDSZ sem zárkózott el az alkotmány módosításától. – Meg kell fontolni a módosítását, ha ez az ára az ügynökök megismerését célzó eredeti rendszerváltó szándék teljesülésének – jelentette ki Kuncze Gábor pártelnök. Kuncze ugyanakkor elkésettnek nevezte a Fidesz alkotmánymódosításra irányuló előterjesztését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.