Románia megnyitja devizapiacát

Dénes Zoltán
2005. 02. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még az idén módosíthatják a tőkeáramlást szabályozó törvényt Romániában; ezzel elhárulhatnak a tőke szabad áramlása előtti akadályok. A bloombiz.ro című portál tájékoztatása szerint a tőkepiac liberalizálása az idén kezdődik, s Románia 2007-es uniós csatlakozásakor fejeződik be.
A tervek szerint a külföldiek már idén áprilisban beléphetnek a román devizapiacra, vagyis ekkortól lejben nyithatnak betéteket és lejben fektethetnek be. A lejben jegyzett betétek nyitásának lehetősége várhatóan megindítja a spekulációs dollármilliárdok áramlását az országba. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékeseivel kötött megállapodásuk értelmében azonban szükség esetén a román központi bank elhalaszthatja a külföldiek lejbetétnyitását, hogy ezzel elejét vegyék az inflációs nyomás erősödésének. Románia egyébként tavaly tíz százalék alá szorította az inflációt, az idén pedig hét százalékra szeretné mérsékelni a pénzromlást. A bukaresti kormány az IMF-fel kötött megállapodásában vállalta, hogy a költségvetés bruttó hazai termékhez viszonyított tavalyi, 1,2 százalékos hiányát 0,4–0,5 százalékkal mérsékli az idén. A magánszemélyek földvásárlására vonatkozó megkötéseket kivéve az unióba lépésével egy időben Románia elhárít minden diszkriminációs akadályt a külföldi tőke elől.

Negatív külkermérleg. Románia tavalyi külkereskedelmi hiánya 5,32 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 4,5 milliárd euróról, miután az import bővülése meghaladta az exportét. A kedvezőtlen adat rontott a tavalyi GDP-arányos folyó fizetési hiányon, amely a várt hat százalék deficit helyett 6,5 százalék lett. A román statisztikai hivatal ismertetett adatai szerint tavaly a román kivitel 21,3 százalékkal 18,9 milliárd euróra nőtt, a behozatal 24 százalékkal 24,2 milliárd euróra bővült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.