Innovációs lehetőséget biztosít
az információtechnológia az együttműködés bővítésében; e kapcsolatból mindkét fél győztesként kerülhet ki. Magyarország partnersége segítséget jelenthet, mert Izrael kapcsolatai erősödhetnek az Európai Unióval, Magyarország pedig Izraelen keresztül eljuthat a világ számos pontjára, az Egyesült Államok piacára is – mondta David Admon, Izrael budapesti nagykövete a magyar–izraeli high-tech fórumon tegnap.
Yehile Assia, az Izraeli Export- és Nemzetközi Intézet vezérigazgatója kifejtette, a kétoldalú kereskedelemben kétharmad részt tesz ki a Magyarországra irányuló izraeli export, míg egyharmadot a magyar kivitel. Amíg 2003-ban 180 millió dollár volt a forgalom, addig tavaly már elérte a 300 millió amerikai dollárt. A hazánkba irányuló izraeli export 22 százaléka a távközlési szektorból származik, s több cég is hazánkba helyezte európai központját. Ugyanakkor ha a kétnapos tárgyalásokon beruházásról nem születik megállapodás, csak a kétoldalú kereskedelem bővítéséről, akkor akár tovább romolhat Izraellel szembeni külkereskedelmi mér-
legünk.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
