Röviden

MN
2005. 02. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tilos az adatmásolás a PM-ben
A pénzügyminiszter belső utasítása szerint a tárca munkatársai semmilyen adatot nem másolhatnak lemezre vagy egyéb elektronikus adathordozóra tegnaptól – tudta meg a Magyar Nemzet. Információink szerint Draskovics Tibor így kíván védekezni az információk kiszivárgása ellen. Úgy tudjuk, hogy a tiltás nem vonatkozik a pénzügyminiszter személyes tanácsadóira, akik egyebek mellett a készülő adóreformon dolgoznak. (MN)

Tiltakozik a Vodafone a GVH-bírság miatt
A Vodafone Magyarország Rt. nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának azon döntésével, amelyben a fogyasztók megtévesztése miatt ötmillió forintra bírságolta a társaságot. A közlemény szerint a Vodafone a „téves következtetésen alapuló” döntést sajnálatosnak tartja, hiszen az nem áll összhangban a cég piaci magatartásával. (H. E.)

Módosul a mikrohitel
A GKM módosítja a mikrohitelprogram feltételeit, s a Budapest kisvállalkozói hitelprogram is megújul. A mikrohitelprogramban felvehető kölcsön felső határa ötmillió forintra emelkedik, a futamidő hárommillió forint hitelösszegig maximum három év, a maximum ötmillió forintos hitelek esetében pedig öt év lehet. (Sz. T.)

Üzletrészt adott el a Forrás
Értékesítették a Tesco Nemzetközi Együttműködési és Tanácsadó Kft. törzstőkéjének 76,37 százalékát jelentő több mint 190,9 millió forint névértékű üzletrészt – tájékoztatta a részvényeseket a Budapesti Értéktőzsde internetes lapján az eladó Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Rt. kedden este. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.