Röviden

Munkatársunktól
2005. 02. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Wizz Air diszkont légitársaság közölte, hogy a decemberben bejelentett 25 millió eurós finanszírozási tranzakció lezárult. A múlt év májusában indult légitársaság közleménye szerint az üzemelés az év eddig eltelt időszakában nyereséges volt. Kázmér Natasa szóvivő azt nyilatkozta, hogy a szezon beindulásával ez a tendencia bizonyosan folytatódni fog. A 25 millió euró 50 százalékát – részvényre váltható öt év futamidejű hitel formájában – az amerikai Indigo Partners adta, amely korábban már kilencmillió euró forrást biztosított hasonló módon. (P. G.)

Nincs szükség a Styl Ruhagyár Rt. szombathelyi gyárának teljes bezárására, a jelenlegi 1016 fős létszámot felére, harmadára csökkentve ugyanis van még esély a gyár gazdaságos működtetésére – jelentette ki a felszámoló. „A termelés folyamatosságát már biztosítottuk, a létszámleépítés részleteiről pedig hétfőn tájékoztatjuk a dolgozókat, de nem kívánjuk a gyárat bezárni” – mondta Varga Jenő, a Styl felszámolásával a bíróság által megbízott Vectigalis Rt. elnök-igazgatója. (MTI–Eco)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.