Irán nem enged
Teherán. Soha nem fogja felszámolni nukleáris programját Irán, és az Európával folytatott tárgyalások célja is az atomkutatás területén elért eredmények megőrzése, nem pedig azok feladása – jelentette ki Ali Agha-Mohammadi, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője. A tisztviselő szerdai kijelentése a teheráni álláspont megkeményedését mutatja, valamint azt, hogy Irán csalódott az Európai Unióval folytatott tárgyalások egy helyben topogása miatt. (MTI)
Orosz–kínai együttműködés
Moszkva. Oroszország és Kína rendszeres biztonságpolitikai konzultációkat határozott el katonai együttműködésük kibontakoztatása mellett. Kína első ízben hoz létre nemzetbiztonsági mechanizmust más országgal – mondta Tang Csia-hszüan (Tang Jiaxuan) államtanácsos tegnap Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, aki elégedetten nyugtázta a terv megvalósulását. (MTI)
Támadják Kucsmát
Kijev. Nukleáris töltet hordozására képes manőverező robotrepülőgépek Iránnak és Kínának való eladásával vádolta meg a Leonyid Kucsma elnök vezette előző rezsimet szerdán az ukrán parlament egyik képviselője. Hrihorij Omelcsenko továbbá a Gongadze-gyilkosság ügyében is vádemelést kért. A verhovna rada képviselői támogatták azt a javaslatot, miszerint Kucsmát fosszák meg a hivatalban lévő államfőhöz mérhető privilégiumaitól. (S. G.)
Feltérképezik a kitelepítéseket
Varsó. Emlékezet és szolidaritás elnevezéssel európai kutatóközpontokból álló hálózatot kíván létrehozni négy közép-európai ország azzal a céllal, hogy feltérképezzék és dokumentálják a XX. századi erőszakos kitelepítéseket. Az erről szóló nyilatkozatot tegnap írta alá Varsóban a lengyel, a magyar, a német és a szlovák kulturális minisztérium képviselője. „A hálózat célja a XX. századi történelem elemzése, dokumentálása és az ismeretek kibővítése” – szögezte le a nyilatkozat. (MTI)
Átadott merénylő
Belgrád. Átadták a szerb rendőrségnek tegnap az athéni repülőtéren Dejan Milenkovicot, a Zoran Djindjics volt szerb miniszterelnök ellen elkövetett gyilkosság egyik fő gyanúsítottját. A Zimonyi klán tagjaként ő volt az a személy, aki 2003. február 21-én teherautóval megkísérelt nekiütközni Djindjics gépkocsijának. Eközben Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök pártja erélyesen cáfolta a meggyilkolt miniszterelnök egykori bizalmasának, Vladimir Popovicsnak az állításait, amelyek a kormányfőt hozták kapcsolatba a Djindjics-gyilkossággal. (MTI)
Konferencia a romákért
Szófia. Szimeon Szakszkoburggotszki bolgár és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök elnökletével tegnap Szófiában megkezdődött a Roma évtized 2005–2015 című programot útjára indító nemzetközi konferencia. A résztvevők a romák oktatásában, egészségügyi ellátásában, foglalkoztatásában és lakhatásában szeretnének eredményeket elérni. (MTI)

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja