Harkány város felhívása
Harkány Város Polgármesteri Hivatala kéri azoknak a településeknek a jelentkezését, amelyek idegenforgalmi vonatkozású rendezvényei országos léptékkel mérve is jelentősnek mondhatók, s akik méltánytalanságnak érzik, hogy kimaradtak a Magyar Turizmus Rt. által kiadott 2005. évi országos eseménynaptár elnevezésű, 96 oldalas kiadványából. (MN)
Internetpiac fejlesztése
Magyarországon jelenleg 2,7 millióan interneteznek, s a cél az, hogy 2006 végére a számuk további kétmillióval gyarapodjon – közölte tegnap Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A tárca tervei között szerepel, hogy a jövő év végére minden közintézmény kapcsolódjon az internethez. (MTI)
Vasútügyi biztos, új helyettes államtitkár
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter vasútszabályozásért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki Antal Dánielt, aki egyben a magyar vasúti hivatal létrehozására kapott megbízást – adta hírül a szaktárca. A hivatal felügyeli a vasúti liberalizációt és előkészíti az új vasúti törvényt. Az új miniszteri biztos koordinálja egyben a liberalizálással kapcsolatos jogszabályok előkészítését. Február 1-jétől Karácsony Imréné tölti be a Pénzügyminisztérium adó-ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkári posztját. (P. G. I.)
Alapítványi díjazottak
A Pannon GSM Példakép Alapítvány ma este adja át a kuratórium által odaítélt Példakép-díjakat. Az alapítvány célja, hogy támogassa azokat az embereket, akik tevékenységükkel követendő példát mutatnak. (MN)

Fiatal édesanyákat zaklat egy férfi Makón