Stoiber szerint a kancellár személyesen is felelős az NPD megerősödéséért. „A Schröder-kormány gazdasági kudarca és a munkanélküliség mérete alkotja a szélsőségesek táptalaját, akik kihasználják az emberek kilátástalanságát, és ezzel veszélyeztetik a demokráciát az országban” – hangoztatta Stoiber a Welt am Sonntagnak adott nyilatkozatában. Stoiber úgy véli, ha a több mint ötmillió munkanélküli mellé odaállítják azt a további másfél millió személyt, akik a különböző munkahely-kialakítási programoktól várják a segítséget, akkor a köztársaság elérkezett az 1932-ben kialakult helyzethez, és a polgárok elvesztik a politikába vetett hitüket. A kereszténydemokrata CDU nevében Angela Merkel elnök asszony óvatosabban fogalmazott. Ő is a kormányt tette felelőssé a munkanélküliségért, majd hozzátette, a kilátástalanság eredményeként az emberek valóban más területen keresik a kiutat.
A kormánypártok képviselői felháborodottan tiltakoztak és a CSU pártpolitikai érdekeivel magyarázták Stoiber lépését. Béla Anda kormányszóvivő szerint a CSU elnöke mélyre süllyedt, és hasonló értelemben foglalt állást Heide Simonis, Schleswig-Holstein SPD-miniszterelnöke is, akire hamarosan irányjelző tartományi választás vár: „Hitszegő kísérlet, hogy pártját a többiek kárára lendítse előre!” – vélekedett.
Horst Köhler államfő határozott fellépést követelt a szélsőjobboldallal szemben, és az NPD betiltásához vezető lehetőségek ismételt felülvizsgálást szorgalmazta. A neonácik előrenyomulása a szászországi tartományi parlamentben, és az általuk ott kirobbantott botrány ébresztő hatásúnak bizonyult az antiszemitizmus új változataival szemben. Pánikhangulat nélkül, jól átgondoltan kell ellenlépéseket foganatosítani – hangoztatta az üggyel kapcsolatban az államelnök.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán