Sok a csalódott fészekrakó

Miközben a kormány arról zengedezett az utóbbi hetekben, hogy a Fészekrakó programmal megoldódik a fiatalok lakásproblémája, az érintettek közül sokan nem jutnak hozzá a támogatáshoz.

Csákó Attila
2005. 02. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szemfényvesztés – így jellemezte a Fészekrakó programot egy olvasónk. A férfi a véleményét az alábbiakkal támasztotta alá: 38 évesen, két gyermekkel szeretett volna szülei házára emeletet húzni, s ehhez akart a programból támogatást kérni. A bankban azonban közölték vele, erre már nem jár szociálpolitikai kedvezmény, ráadásul a 30 évben meghúzott korhatár miatt is bezárult előtte a lehetőség. A férfi ezt azért is igazságtalannak tartja, mert szerinte a fiatalok egy része 23–25 éves koráig tanul, majd néhány év is eltelhet, mire családot alapít. Pont ekkorra esik ki a Fészekrakó program által biztosított kedvezményekből – mutatott rá a sokakat érintő problémára. Hozzátette: így csak piaci hitelt vehetne fel, ami viszont megfizethetetlen.
*
Mások szerint a szociálpolitikai kedvezmény emelése sem ér sokat, hiszen e támogatás a tavalyi kétmillió forintról ugyan 2,4 millióra emelkedett két gyermek esetében, ám a 400 ezer forintos áfa-visszaigénylési lehetőséget megszüntették. Mivel korábban bárki viszszaigényelhette a 400 ezret, ma meg ezt nem teheti meg, végül is az állam most jobban jár.
Tóth Krisztina, egy másik csalódott panaszos az alábbiakról számolt be: a program segítségével lakóparkban szerettek volna vásárolni maguknak otthont. A kétszobás, 45 négyzetméteres ingatlan bruttó vételára 15,6 millió forint volt. Úgy vélték, mivel a program budapesti ingatlan esetén 15 millióig biztosítja a támogatást, az efeletti részt, 600 ezer forintot be kell fizetniük. Arra azonban nem számítottak, hogy gyermekvállalás esetén ennél jóval többet kell letenniük. A hitelintézetben közölték, hogy az ingatlan vételárán belül 28 százalékot tesz ki a telekár, s azt nem finanszírozhatják a Fészekrakó programból. Így öszszesen 4,368 millió forintot kellett volna állniuk. Ám ennél is többet várnának önerőként, hiszen a vételár építményre eső 72 százaléka, a 11,23 millió forint után is rendelkezniük kell a tízszázalékos önerővel. Így e program esetében magasabb önerőt kellene biztosítaniuk, mintha piaci kamatozású hitelt vennének fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.