Négy-három arányban elutasította a Magyar Rádió Rt. tavalyi, utolsó negyedévi közszolgálati beszámolóját a médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége. Az MSZP által delegált Gellért Kis Gábor elnök azt nyilatkozta lapunknak, hogy őt a tények és az elhangzott műsorok érdeklik a döntéskor. Azt állapítottam meg, hogy a rádió hírműsorai nem feleltek meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményeinek – közölte. Hozzáfűzte: elutasításuk nem totális jellegű, az csupán azoknak az adásoknak szólt, amelyek egyoldalúságukkal rontják a rádió hitelét. Gellért Kis úgy emlékezett, hogy tavaly márciusi kinevezése óta a beszámolók egyikét sem támogatták. Hozzáfűzte: az elnökségi ülésen a kormánypárti delegáltaktól az is elhangzott, hogy a közrádió ma már több kultúrát közvetít, és ezek a műsorok színvonalasak. Szadai Károly, a kuratórium fideszes alelnöke szerint az elutasítás nem tényeken alapul, mert az politikai jellegű döntés volt. – Bármit tesz a Kondor Katalin vezette rádió, a kormánypárti kurátorok mindig ellene szavaznak, holott a médium mindenben megfelelt a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményeinek – mondta. A delegáltak tegnap arról is tájékoztatást kaptak, hogy lemondott tisztségéről Olajos Péter, az MDF elnökségi tagja, aki időközben európai parlamenti képviselő lett.

Bravó, Kúria, el a kezekkel a zsaruktól!