Nizzában tegnap a NATO védelmi miniszterei megegyeztek arról, hogy kiterjesztik az afganisztáni békefenntartó missziót, így a közeljövőben már az ország nyugati részére is telepítenek szövetséges katonákat. A döntés a CNN beszámolója szerint azután született, hogy Olaszország, Spanyolország és Litvánia ígéretet tett arra, hogy több száz katonát küld Herátba és három másik nyugat-afganisztáni városba.
Értesülések szerint a közeljövőben összesen ötszáz további katona érkezik, négyszázat pedig Afganisztán más részeiről irányítanak át. A NATO jelenleg csak Kabult, illetve a fővárostól északra elterülő országrészeket ellenőrzi összesen 8400 békefenntartóval. A szövetség úgy tervezi, hogy 2006 elejére az ország egész területére kiterjeszti a jelenlétet, egyesítve erőit a 2001 óta a tálib rezsim ellenálló maradványaira vadászó amerikai katonákkal. Mint arról egy francia katonai vezető beszámolt, az átcsoportosításnak legalább egy hónappal az afgán parlamenti választások előtt meg kell történnie. A voksolást mindeddig áprilisra tervezték, ám a szükséges előkészületek elhúzódása miatt pillanatnyilag júliusra jósolják.
A Lyont mégsem zárják ki a francia ligából, emiatt egy angol klubot „büntetett” az UEFA
