Tisztújítás lehet a pécsi Fideszben

Igaz a hír, miszerint a pécsi Fidesz-szervezeten belül van olyan csoport, amelynek tagjai szorgalmazzák az MSZP-vel történő nagykoalíciót 2006-ban – mondta a párt pécsi frakcióvezetője, aki szerint szükség van egy mielőbbi tisztújításra. Szerinte a párttagok és a képviselők többsége is kizártnak tart egy ilyen jellegű politikai összefogást.

Derek András
2005. 02. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Toller László – mint az MSZP Baranya megyei elnöke – cáfolta a lapunkban megjelent hírt, miszerint nagykoalícióra készülnének néhányan a pécsi Fideszen és a szocialista párton belül. Kijelentette, „az MSZP egyetlen testületében sem volt téma ez a kérdés, és a párt legrosszabb álmaiban sem fordul elő egy nagykoalíció lehetősége”. A Fidesz pécsi frakcióvezetője azonban megerősítette az információinkat.
– A hírnek az alapja igaz – mondta Nagy Csaba. A politikus elismerte, régóta gyanítják, hogy létezik egy csoport, amely szövetséget kötne az MSZP-vel. Neveket viszont nem árult el. Szerinte a képviselők és a párttagok döntő többsége elutasítja a nagykoalíció gondolatát, ezért mielőbb szükséges lenne egy tisztújítás. – Ha Pécsett váltás lesz, biztos vagyok abban, hogy azok az erők veszik át a Fidesz-csoport irányítását, akik kizártnak tartják egy ilyen nagykoalíció lehetőségét – mondta.
A nagykoalíciós szervezkedés kapcsán szóba került pécsi Fidesz- elnök, Antonio De Blasio szerint személyes támadás indult ellene. Cáfolta, hogy ő tagja lenne annak a csoportnak, amely egyezségre lépne az MSZP-vel. – Örülnék, ha felfednék magukat azok, akik ilyen gondolatokat ápolgatnak. A magam részéről eddig semmiféle ilyen beszélgetésbe nem bocsátkoztam – magyarázta az elnök. Szerinte a nagykoalícióról felesleges beszélni, de a politikai nyitottságot minden irányban biztosítani kell egy győzelemre törő pártnak.
Körömi Attila országgyűlési képviselő, a pécsi Fidesz egykori tagja – aki a múlt év tavaszától a Jobbik Magyarországért Mozgalomban politizál – sajtóközleményben reagált az eseményekre és a lapunkban megjelent hírekre. Szerinte nem az a kérdés, van-e szándék az MSZP–Fidesz-koalíció pécsi létrehozására a 2006-os önkormányzati választáson, hanem az, hogy ki vezényelje le ezt a folyamatot a Fidesz részéről: De Blasio Antonio vagy a De Blasio Antonióval szimbiózisban együtt munkálkodó és többek által is jól kézben tartható Páva Zsolt volt polgármester. Körömi Attila emlékeztetett, hogy 2003 júniusában ő kezdeményezte a Fidesz pécsi szervezetének feloszlatását, de süket fülekre talált helyben és az országos elnökségben is. – Az akkori indokaim azóta sem változtak, és éppen azok voltak, amelyekre a Magyar Nemzet rámutatott – fűzte hozzá a politikus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.