Titkos megbeszélés az agrártüntetésekről

Titkos megbeszélésre ültek öszsze a közelmúltban az agrártárca vezetői és a szocialista párt képviselői, hogy kidolgozzák a országos agrártüntetések megelőzésével kapcsolatos stratégiát. A résztvevők a birtokunkba került emlékeztető szerint arra számítanak, hogy a „látványos csetepaték után megszületne a megállapodás”.

Munkatársainktól
2005. 02. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átérezte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vezetése és az MSZP is az agráriumban egyre tapinthatóbbá váló feszültséget, mert készültek annak mérséklésére – derül ki az emlékeztetőből. A megbeszélés résztvevői megállapították: az agráriumban likviditási gondokat okoz a terület alapú támogatások lassú folyósítása, az intervencióra felajánlott gabona vontatott ütemű átvétele és kifizetése, a benyújtott támogatási pályázatok elhúzódó elbírálása, amit csak tetéz, hogy az elmúlt év novemberében leállított nemzeti támogatásokat – amelyek a sertés-, tej- és baromfiágazatot segítették – az idei évre még nem hirdették meg. A résztvevők rögzítették azt is, hogy az FVM-mel szembeni növekvő elégedetlenségről a sajtó már többször is hírt adott, sőt személycserék lehetőségét is felvetette. Ezeket a híreket nemcsak az ellenzék gerjeszti, hanem bizonyos baloldali körökből is így kívánnak üzenni a kormánynak – olvasható a dokumentumban.
*
A vélhetően a közelmúltban megtartott megbeszéléseken részt vett az FVM teljes felső vezetése, azaz Németh Imre miniszter, Pásztohy András politikai és Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár, az MSZP részéről Veres János és Fekete Ferenc, a párt mezőgazdasági munkacsoportja részéről pedig Magda Sándor, a mezőgazdasági bizottság elnöke és Karakas János országgyűlési képviselő.
Az FVM vezetői javaslatokat fogalmaztak meg a válság mérséklésével kapcsolatban: eszerint február végéig – a 208 ezerből – 180-190 ezer termelőnek kifizetik az uniós területalapú támogatást, a hónap közepétől pedig megkezdik a nemzeti kiegészítések még ki nem fizetett húsz százalékának folyósítását is, illetve a termelők jogos támogatási igényük nagyobb hányadára hitelt is felvehetnének. A 2005-ös területalapú támogatások előfinanszírozására pedig olyan konstrukciót kell kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy a termelők benyújtott támogatási kérvényük alapján is pénzhez jussanak, akár még az aratás előtt. A felajánlott gabona külföldi raktárakba szállítása 8-10 milliárd forintot igényelne, amit meg kellene előlegeznie a Pénzügyminisztériumnak.
Ehhez kapcsolódóan az FVM szerint január elsejei visszamenőleges hatállyal újra kellene indítani az ősszel felfüggesztett nemzeti támogatásokat. Az emlékeztető szerint azonban e támogatások forrásait
a Nemzeti vidékfejlesztési tervből (NVT) csoportosítanák át, ami ellen több civil szervezet és kormánypárti politikus is tiltakozik.
A találkozó résztvevői a döntések eladhatósága és a várható tüntetések megelőzése érdekében kommunikációs stratégiát dolgoztak ki. A birtokunkba került emlékeztető szerint ezt úgy képzelik el, hogy először az MSZP tartana egy aktuális kérdésekkel foglalkozó agrár- és vidékpolitikai tájékoztatót, majd az agrárminiszter hívná össze az érdekképviseleteket és a civil szervezeteket úgy, hogy politikai szövetségeseik (itt külön kiemelik a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségét és a Magyar Agrárkamarát) hangsúlyos szerepet kapjanak. Ezt követően „látványos csetepaték után megszületne a megállapodás”.
Az FVM és az MSZP fenti szándékairól valószínűleg nem értesültek a február 17-re országos demonstrációt szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének képviselői. Jakab István, az érdekképviselet elnöke elmondta: a tüntetés több napig is eltarthat. A február 17-i megmozduláshoz az egységes fellépés miatt a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma is csatlakozik – nyilatkozta Sákán Antal, a szervezet társelnöke. Amennyiben nem jön létre elfogadható megállapodás, akkor ők is megtartják február 23–25-ére meghirdetett fővárosi megmozdulásaikat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.