A Tebész szerint meg kell vizsgálni, idő előtt kérte-e a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) tájékoztatási kötelezettsége alóli felmentését három zártkörűvé alakult egykori tőzsdei társaság. A kisbefektetők nevében fellépő szövetség lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a három regionális magyarországi áramszolgáltató, nevezetesen az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt., az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. és az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. csupán a zártkörűvé alakulásról határozó közgyűlési döntés alapján nyújtotta be kérelmét a felügyelethez, noha ehhez a változást rögzítő, jogerős cégbírósági bejegyzésre is szükség lett volna. A Tebész szerint ezzel az E.ON leánycégei valószínűleg megsértették a vonatkozó előírásokat, s megtéveszthették a tőkepiacot.
Az E.ON és a Tebész közötti ellentét nem új keletű jelenség; a szövetség jelenleg is pereskedik azért, mert álláspontja szerint a német hátterű energetikai óriáscég a három magyar társaság tavaly nyári teljes felvásárlásakor jogtalanul jutott hozzá azokhoz a részvényekhez, amelyeket a kisbefektetők nem ajánlottak fel számára. A bíróság ugyan első fokon megszüntette az eljárást azzal, hogy mivel a Tebész az alapeljárásban nem volt részt vevő fél, eljárást sem kezdeményezhet, ám az érdek-képviseleti szövetség ebbe nem nyugodott bele, és az ítélőtáblához fellebbezett. „Amíg ezen vita, illetve a perek nem zárulnak le jogerősen vagy megnyugtató módon, addig a Tebész természetesen minden olyan lépést meg fog tenni, amelylyel akadályozhatja a főtulajdonost, hogy az esetlegesen jogaikba később visszakerülő részvényeseknek ezen idő alatt kárt okozhasson. Ilyen problémának tekinti a Tebész a társaságok zárttá alakításának kísérletét is” – olvasható a szövetség közleményében. Az ügyről természetesen szerettük volna megkérdezni az E.ON álláspontját is, ám lapzártánkig nem reagáltak megkeresésünkre.
*****
Németországi leányvállalatán keresztül tör be a cseh piacra a Gazprom. A Platts hírügynökség szerint az orosz gázmonopólium berlini leányvállalata, a Zarubezhgaz 37,5 százalékos részesedést vásárolt a cseh Gas-Invest társaságban, amelynek révén a liberalizált cseh piacon kíván a jelenleginél nagyobb részesedést szerezni. A Gas-Invest 1995 óta van a cseh piacon, s eddig is az orosz gáz értékesítésével foglalkozott. A vevő berlini leányvállalata a Gazprom európai marketingcége.

Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter